Izraelben a bíróság leállította a túszalkuért indított sztrájkot

Izraelben a munkaügyi bíróság elrendelte, hogy a Hisztadrut szakszervezeti szövetség állítsa le a palesztinokkal kötendő túszalku kikényszerítésére indított országos sztrájkot.A bíróság azért állíttatta le a munkabeszüntetést, mert az megítélésük szerint politikai jellegű, és nincs benne gazdasági tényező.

„Jogállamban élünk, és tiszteletben tartjuk a bíróság döntését, ezért utasítok mindenkit, hogy 14 óra 30 perckor térjen vissza dolgozni” - közölte Arnon Bar-David, a szakszervezet elnöke a határozat után.

„A szolidaritási sztrájk fontos lépés volt, és mögötte állok. Hiába próbálták politikai színben lefesteni a szolidaritást, polgárok százezrei szavaztak a lábukkal. Bebizonyítottuk, hogy az elhurcoltak sorsánál nincs jobb- és baloldal, csak élet vagy halál, és nem hagyjuk, hogy az életet elhanyagolják. Egész életemben Izrael katonája voltam, és továbbra is harcolni fogok mindannyiunk értékeiért, a zsidó értékekért”- tette hozzá.

„Ígérem az elhurcoltak családjainak, hogy a Hisztadrut továbbra is vezető szerepet fog játszani azon erőfeszítésekben, hogy hazahozzuk fiainkat és lányainkat”

- zárta közleményét.

Izraelben hétfőn tovább folytak a tiltakozások országszerte, a túszalkut követelő tüntetők számos helyen főútvonalak forgalmát állították le, és sokfelé megakadályozták a vonatok indulását az állomásokon, nem engedték becsukódni az ajtókat.

A megmozdulásokon az október 7-én a Gázai övezetbe hurcolt izraeli túszok egyezménnyel történő kiszabadítását követelik, miután csütörtök éjjel vagy pénteken az övezetet uraló Hamász palesztin szélsőséges szervezet meggyilkolt hat, még életben lévő túszt az izraeli csapatok közeledését észlelve.

A rendőrség az eddigi, többször erőszakossá vált demonstrációkon sokakat letartóztatott.