Jobbik: vendégmunkásimport helyett átképzés-támogatást

"Szervezett vendégmunkásimport" helyett a magyar munkakeresők ingyenes átképzését sürgette Z. Kárpát Dániel, a Jobbik-Konzervatívok alelnöke, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

A politikus hangsúlyozta: a képzési költségeket fedezné a több száz milliárd forintos inflációs felár, hiszen "a magyar családok által megfizetett, brutálisan magas árak után óriási extrabevételekre tett szert a kormány".

Hozzátette: azt is meg kellene vizsgálni, miért inaktív napjainkban a népesség egy része, hiszen normális bérszínvonalat és tisztességes munkafeltételeket teremtve ezeknek az embereknek egy részét is alkalmazásba lehetne állítani.

Z. Kárpát Dániel szerint a vendégmunkásimporttal foglalkozó cégek megvizsgálhatnák: az inaktívakat milyen motivációval lehetne bevezetni a munkaerőpiacra.

Közölte, javíthatna a helyzeten pártja korábban már bemutatott javaslata, amely szerint csak azok a vállalkozások kaphatnának vissza nem térítendő állami támogatást, amelyek legalább 90 százalékban az európai gazdasági térségen belüli, jellemzően hazai munkaerőt alkalmaznak.

Magyarországon a magyar munkavállaló, a magyar kisvállalkozás legyen az első! - sürgette a Jobbik politikusa.