Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hamarosan dönt arról, hogy melyik miniszter mekkora jutalmat kap, és ezt nyilvánosságra hozzák - közölte Danks Emese kormányszóvivő. A jutalmak összegéről még nem döntött a miniszterelnök - hangsúlyozta.
A kormányszóvivő elmondta, hogy Gyurcsány Ferenc azoknak a minisztereknek ad jutalmat, akik az elvártnál jobban és többet dolgoztak a reformkormány megalakulása óta. Nincs következménye, ha valaki nem kap, mert ez nem büntetés, hanem ösztönzés - fűzte hozzá.
Felhívta a figyelmet arra, hogy miniszterek legutóbb akkor kaptak jutalmat, amikor ez még Orbán Viktor döntésén múlott, Medgyessy Péter és Gyurcsány Ferenc még nem adott jutalmat egyetlen tárcavezetőnek sem.
Danks Emese emlékeztetett arra, hogy a minisztériumok felsővezetői az Orbán-kormány idején 3-6 havi jutalmat kaptak, de volt olyan is, mint például a Földművelésügyi Minisztérium akkori államtitkára, Szabadi Béla, aki a rendes fizetésén felül 15 havi jutalmat kapott a 13. havi fizetésével együtt. Szavai szerint nemcsak Torgyán József osztott bőkezűen jutalmat, hanem Matolcsy György volt gazdasági miniszter is, aki a közigazgatási államtitkárának több mint tíz havi pluszpénzt juttatott év végén.
Danks Emese ezeket a szélsőséges példák közé sorolta. Hozzátette: kizárólag ezek miatt tűnhet szűkmarkúnak Mikola István, aki 2001-ben több mint hat havi fizetésének megfelelő jutalmat adott a politikai államtitkárának. Hasonló nagyságrendű jutalomosztást gyakorolt Pintér Sándor volt belügyminiszter, aki szintén a politikai államtitkárát jutalmazta így.
A kormányszóvivő hangsúlyozta, hogy az államreform lényege a kisebb és takarékosabb állam létrehozása, ezért csökkentették a miniszterek számát 17-ről 12-re, a felsővezetők körét a felére. Emlékeztetett arra is, hogy megkezdődött a 800 költségvetési szerv egynegyedének megszüntetése vagy átalakítása.
A takarékossággal indokolta a kormányzati negyed létrehozásának tervét is. A kormányszóvivő kitért arra: január elsejétől elindul a teljesítményértékelési rendszer, és az állami közigazgatásban dolgozó vezetők a pontos feladat-meghatározás alapján, annak teljesítése után kapnak majd jutalmat. A miniszterek tételes feladatlistáját Gyurcsány Ferenc készíti majd el január 8-ig - tette hozzá.
(MTI)