Koronavírus - DK: nem kapnak megfelelő védőfelszerelést a tesztelésbe bevont orvostanhallgatók

Az elmúlt napokban több orvostanhallgató is azzal kereste meg a DK-t, hogy úgy küldik el őket két hétre az iskolákba tesztelni, sokszor a lakóhelyüktől többszáz kilométerre, hogy közben nem kapnak sem ételt, sem megfelelő védőfelszerelést. A kivezénylésük miatt ráadásul a vizsgáikra sem tudnak megfelelően készülni, amelyek változatlanul lesznek, tekintet nélkül arra, hogy napi 12 órában fognak tesztelni.

A Demokratikus Koalíció szerint felháborító, hogy a kormány nem segíti az iskolai tesztelésre kivezényelt orvostanhallgatókat. A DK követeli, hogy a kormány biztosítsa a hallgatók megfelelő védőfelszerelését és étkezését, valamint tegye lehetővé a vizsgák elhalasztását vagy online megtartását annak, aki ezt kéri, és emeljék meg a most mindössze 5 ezer forintos fizetséget is. Nem lehet így bánni a jövő orvosaival, mert ha hallgatóként ezt látják, végül talán soha nem akarnak majd a jövő orvosai lenni.

Dr. László Imre

A DK egészségügyi szakpolitikusa, volt kórházigazgató, polgármester

Kiadó: Demokratikus Koalíció

MTI-OS