Koronavírus Magyarországon: ezért készül a kormány a legrosszabbra

A tesztelés fontossága

Miért kezdtem a fenti megállapításokkal? Mert ezek mind összefüggenek egymással. Az ugyanis, hogy keveset tesztelünk, magyarázza azt, hogy miért ilyen rossz a halálozási arányszámunk nemzetközi összevetésben. Hazánk rendkívül alacsony hatékonysággal találja meg a koronavírus-fertőzötteket. Idehaza ugyanis tömeges tesztelést szűrés jelleggel nem végeznek a hatóságok, azok vannak benne a hivatalos esetszámban, akik már tünetekkel jelentkeznek a kórházban és az idősotthonokban teszteltek, vagyis szinte csak a diagnózis megerősítéséhez végezzük el itthon a teszteket. Ennek fényében már nem meglepő, hogy az így tesztelt alanyok nagy része – mivel vagy már olyan állapotban kerül be a rendszerbe a súlyos tüneteinek köszönhetően (ennek kapcsán érdemes elolvasni Legeza Örs még március közepéről szóló beszámolóját és küzdelmét a tesztelés elvégzéséért) vagy pedig idős – kórházi ellátásra szorul. Az operatív törzs az elmúlt 3 napban kezdte azt kommunikálni, hogy az aktív eseteken belül is hányan szorulnak kórházi kezelésre: az április 19-i állapotok szerint 784 ilyen beteg van, ami a teljes aktív esetek (teljes igazoltból levonva a halottak és a gyógyultak számát) 53%-át jelenti. Ez pedig első ránézésre óriási arányszám, gondoljunk csak a hivatalos statisztikákra, amelyek szerint a tüneteket mutató betegek 15-20%- szorul kórházi ellátásra.

A tesztelések alacsony száma két komoly következménnyel is jár. Egyrészt a magyar hatóságok nem ismerik a járvány valódi méretét, valós folyamatát, az alacsony esetszámra építve az előrejelző modellek komoly bizonytalanságot hordoznak magukban. Másrészt pedig a tesztelés elmaradása azt is eredményezi, hogy a pozitív koronavírusos-eseteket, valamint az ő kontaktszemélyeiket nem izolálják el nagy számban, így a járvány kordában tartására való törekvés lehet eredménytelen. Pedig a nemzetközi szervezetek folyamatosan hangsúlyozták a tesztelések fontosságát, és a nemzetközi példák (Dél-Korea) is azt mutatták, hogy a detektálás alapvető fontosságú. Az Egészségügyi Világszervezet március 16-án azt hangoztatta például, hogy a vírust szemmel kell tartani, izolálni kell, ehhez pedig tesztekre van szükség. Érdemes megjegyezni, hogy a WHO figyelmeztetéséig, vagyis március közepéig (két héttel a vírus magyarországi megjelenését követően) összesen 1470 tesztet végeztek el a magyar hatóságok (a tesztek akkori napi mennyisége 150-200 darab között mozgott), mára ez napi szinten ennyi. És még így is le vagyunk maradva.

Egy ilyen bizonytalan helyzetben, hiszen a hivatalos adatok magyarázó ereje és előrejelző képessége nagyon gyenge a kevés teszt miatt, már kezd is világossá válni, hogy a kormány a kórházakat miért alakítja át a koronavírus-járványra való felkészülés jegyében. Az viszont már kevésbé érthető, hogy miért zajlik ez az ágyfelszabadítási folyamat előre meghatározott fokozatok nélkül.

Ha ugyanis nem látjuk a járvány valódi méretét, valamint nehezen jelezhető előre a berobbanás kockázata és ideje, akkor a politikus kockázatot minimalizál: a legrosszabb forgatókönyvre készül és készíti fel a rendszert. A szemében pedig a legrosszabb forgatókönyv az olasz, spanyol vagy a New York-i példa, ahol az éppen aktuálisan rendelkezésre álló ágyak hiánya miatt az orvosoknak emberéletek felett kellett dönteniük és a betegek a folyosón, vagy az ad hoc kialakított kórházi részlegeken kellett várakozniuk és leginkább imádkozniuk.

És nem szabad elfelejteni a berobbanás kockázatát, amit egyetlen matematikai modell sem képes előre jelezni. Egy ilyen lehetséges kockázat pedig az idősotthonok ügye. Legutóbb vasárnap beszélt erről a komoly veszélyforrásról Orbán Viktor, rámutatva, hogy 1100 idősotthon van szerte az országban (a hírek szerint eddig 18-ban jelent meg a vírus). Korábban pedig megemlítette, hogy ha mindegyik idősotthonból csak 10 ember szorul kórházra, az már tízezer ember. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora, a miniszterelnök szakértői csapatának tagja is arra figyelmeztetett legutóbb, hogy az idősotthonokban is berobbanhat a fertőzés.

EGY OLYAN KÖRNYEZETBEN PEDIG, AMIKOR CSAK A LEGROSSZABBRA LEHET FELKÉSZÜLNI, POLITIKAILAG CSAK EGYETLEN ÚT JÁRHATÓ: A KÓRHÁZI ÁGYAKAT A KORONAVÍRUS-JÁRVÁNYNAK KELL ALÁRENDELNI.

Ennek viszont nyilvánvalóan ára van, emberi sorsokban, emberéletekben és csúnyán szólva magasabb költségekben (a most nem kezelt betegek ugyanis később, rosszabb állapotban jelennek meg az állami ellátórendszerben, ellátásuk több ideig tarthat, komolyabb beavatkozásokra és több gyógyszerre lehet szükség). Nem véletlen, hogy a Magyar Orvosi Kamara nemrégiben a láthatatlan áldozatok nagy számára figyelmeztetett, vagyis azokra, akik a kezelések elmaradása és késleltetése miatt veszítik életüket. Az erőltetett ágyfelszabadítás pedig csak tovább súlyosbítja ezt a helyzetet.

Az ágyak ilyen ütemű felszabadítása azt is eredményezi, hogy az ezeken az osztályokon dolgozó munkaerő „felszabadul”, őket is készenlétbe lehet helyezni. És itt el is érkeztünk a koronavírus-járvány kórházi kezelésének legfontosabb feltételéhez: a humánerőforrás kérdéséhez. Már a járvány kitörése előtt hatalmas munkaerőhiánytól szenvedett az ágazat, majd március közepétől a 65 évnél idősebb egészségügyi dolgozók már nem találkozhatnak személyesen betegekkel, ami csak tovább súlyosbította a helyzetet. Könnyen lehet tehát hogy az intenzív ellátásra, illetve a lélegeztetésre szorult koronavírusos betegek ellátásának nem is a fizikai kapacitás, hanem a humánerőforrás lesz a szűk keresztmetszete. Nem véletlen, hogy egyes vidéki klinikákon szakdolgozóknak és orvosoknak indítottak oktatást a lélegeztetőgépek helyes kezeléséről.

A világ egyik legrosszabb forgatókönyvére készül fel a kormány

Ha nem a felszabadítandó ágyszámokból indulunk ki, hanem a tervezett lélegeztető-kapacitásokból, akkor még drasztikusabbnak hat a kormány célja a kórházi készültség tekintetében. A Portfolio birtokába került adatok alapján az ágyfelszabadítás megyénként a táblázatban szereplő formában nézne ki, két fokozatban. Jól látható, hogy a miniszteri utasítás rendelkezik a lélegeztető kapacitások kialakításáról is. Első körben a teljes ágyszám 15%-ánál kialakítani ilyen feltételeket, amivel elérhetővé válna majd egyszer a 9875 darabos lélegeztetés (ennyi lélegeztetőgép jelenleg természetesen nincs az országban és a rendelkezésre álló gépek egy része is nem koronavírusos betegek esetében van használatban), és ez a célszám meghaladná a miniszterelnök által már többször is hangoztatott 8000 darabos értéket is. Ha a nemzetközi átlagos adatokból indulunk ki (miszerint a koronavírusos betegek 5%-a súlyos), akkor könnyű kiszámolni, hogy egy 8000-es lélegeztetőkapacitás mellett megközelítőleg 160 ezer fős aktív esetszámra lenne megközelítőleg szükség, míg egy 9875 fős lélegeztetés-szükséglet mellett már 197.500 fős aktív esetszám adódna. Ha ezeket a magyarországi "várakozásokban" szereplő számokat összevetjük a jelenlegi (április 19-i állapot) spanyol (99500), olasz (107 700), vagy akár francia (96 500), német (53 800) aktív esetszámokkal, akkor látható csak igazán, hogy

A MAGYAR KORMÁNY GYAKORLATILAG A VILÁG MÁSODIK LEGROSSZABB FORGATÓKÖNYVÉRE "KÉSZÜL" A KORONAVÍRUS-JÁRVÁNY TERJEDÉSÉBEN.

Az aktív esetszám tekintetében ugyanis csak az Egyesült Államok jár ennél több aktív esetszámnál jelen állapotban. A fenti összehasonlító adatok fényében adódik a kérdés: az ún. legrosszabb forgatókönyvnek mennyiben kell reálisnak lennie?

Az a bizonyos másik út

A fenti gondolatmenetben azt mutattuk be, hogy a jelenlegi keretrendszerben („reméld a legjobbat és készülj a legrosszabbra”) logikus magatartásnak tűnik a döntéshozók részéről az erőltetett kórházi átállási folyamat. Viszont ezzel nem azt állítjuk, hogy ez így helyes lenne és nincs más út, sőt.

A nemzetközi példák is azt mutatják, hogy van alternatíva, mégpedig a kiinduló állapot megszüntetésével, amit a kevés teszt okoz (valamint a járvány szempontból kiemelten kockázatos idősotthonokra való külön figyelemmel és akciótervvel). Fel kéne deríteni jobban a járványt, annak terjedését országon belül, kontaktok között, ehhez pedig a tesztelések még nagyobb számú felpörgetése szükséges. Egy ilyen esetben a döntéshozóknak nem csak és kizárólag a legrosszabb (spanyol, olasz) forgatókönyvre kellene készülniük, hanem előrétbe kerülne a fokozatosság elve. Ez azt jelentené a gyakorlatban, hogy a kormány készítene egy ütemtervet, amely meghatározná, hogy a járványgörbe mely pontjánál milyen mértékben és pontosan hol (kórházanként differenciáltan, intézményekre szabott arányszámok előírása mellett) szabadít fel kapacitást az ellátórendszerben. A tömeges tesztelésnek egy ilyen esetben nyilván ára van, azonban még mindig jobban megúsznánk, mint a másik forgatókönyvben a nem koronavírusos halálozások megnövekedése és az egyének egészségi állapotában várható komoly romlás miatt.

Jól látszik egyébként, hogy a "legrosszabb forgatókönyvre való felkészülés" miatt kikényszerített hirtelen ágyfelszabadítás súlyos árát a politika is kezdi felismerni. Míg kezdetben az utasítások nem teljesítése kirúgásokkal járt, azóta az egészségügyi vezetés saját maga döntött a kórházi ágyak átállításának észszerűbb folyamatáról. Eredetileg (az EMMI miniszter április 7-i döntése nyomán) minden kórháznak az ágykapacitása 60%-át kellett volna felszabadítania koronavírus-betegek ellátásához április 15-ig. Az új utasítás viszont már így szól: április 19-ig kell a teljes ágykapacitás 50%-át felszabadítani (ami 32.900 ágyat jelent), míg a következő ütemben várják el a 60%-ot (pontos dátum megnevezése nélkül). További változás, hogy az ágyfelszabadítás módszerébe valamekkora rugalmasságot vittek, ugyanis bár az intézmények megkapták a megcélzott ágyszámot, egy-egy megyén belül a kórházak egymás között átcsoportosításokat hajthatnak végre (a megyére előírt ágykapacitást megtartva).

A teljes képhez hozzátartozik az is, hogy a legutolsó adatok szerint 66-67%-os volt a kórházi ágyak kihasználtsága Magyarországon. Vagyis a teljes magyarországi 66 906 ágyas kapacitásból körülbelül 22 750 ágy nem volt használatban (34%), vagyis itt nem történik betegmozgatás. Az április 19-ig elvárt 50%-os koronavírusos-ágykapacitáshoz további 10 700 ágyat kellett felszabadítaniuk az intézményvezetőknek. Ezen ágyak esetében érinthette a betegeket az operatív törzs intézkedése. Nem azt mondjuk, hogy ez kevés lenne, sőt – a fentebb is bemutatott magyarázat miatt – itt közel 11 ezer emberről, és az ő családjukról van szó. A társadalmat pedig az ilyen egyedi sorsok, mikroközösségek alkotják és tartják össze.

És még egy fontos szempont!

Beszélgetőpartnereim még egy magyarázatot adtak arra, hogy a kormány miért készül felszabadítani ilyen nagy mennyiségben ágyakat a koronavírus-járvány miatt. Látva ugyanis a nemzetközi példákat (Németország, Ausztria, Szlovákia) és a magyar gazdaság teljesítményének elmúlt egy hónapban mutatott drámai romlását, lassan a korlátozó intézkedések feloldására készülhet. A gazdaság karanténból történő felszabadításában pedig benne van a járvány elszaladásának és berobbanásának kockázata.

És itt megint felmerül az alternatív megoldás. Ha ugyanis a magyar hatóságok nagyobb számban szűrnének és tesztelnének, akkor a gazdaság újraindítását is véghez lehetne vinni fokozatosan és ilyenkor sem kéne a legrosszabb szcenárióra készülni, az ellátórendszerben sem (Németországban 20 ezer lakosként felállítandó egészségügyi munkacsoportokkal készülnek az újranyitásra, ennek központi eleme a tesztelés). De a magyar út láthatóan nem ez: ezért valósulnak meg a szemünk előtt inkonzisztens döntések. Az érettségi kihirdetett feltételek mellett történő megtartása olyankor, amikor a kormány hivatalosan a járvány felfutását és csúcspontját várja.

Tesztelés nélkül tehát a korlátozó intézkedések fokozatos feloldása nehezen elképzelhető, így a gazdaság várható újraindítása kockázatos út lesz járványügyi szempontból és amíg a politika látja ezt a rizikót, addig indokolt lesz a sok ágy rendelkezésre (üresen) állása, de főleg a sok intenzív kapacitás megléte.

Összegzés

Összességében tehát azt mondhatjuk, hogy igaza van annak, aki azt mondja, hogy magas a halálozási ráta, igaza van annak, aki azt mondja, hogy a legrosszabbra kell felkészülni és fel kell szabadítani az ágyakat, és igaza van annak, aki azt mondja, hogy súlyos ára lesz a kórházi ágyak felszabadításának, és igaza van annak, aki azt mondja, hogy az ágyak felszabadítása fokozatosan kellene megvalósuljon és végül:

igaza van annak, aki azt mondja, hogy többet kellene tesztelni.

Ezt még mindig nem késő elkezdeni! Az elvégzendő feladat ábrába sűrítve: ezt a napi mintavétel átlagszámot kellene még feljebb tornászni annyira gyors tempóban, amennyire csak a beszerzések és kapacitások (valamint más megfontolások, például esetleges tartalékolási szándékok) engedik.

**************************************

Csiki Gergely

www.portfolio.hu

Portfolio.hu online gazdasági újság.