Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök ma reggel interjút adott az MR1 Kossuth Rádió 180 perc című műsorának. Az elhangzottakról a rádió rövid tudósítást tett közzé. A tudósítás szerint nincs olyan e-mail, amelyre Budai Gyula kormánybiztos célzott”. A később szintén nyilvánosságra hozott teljes hanganyag alapján pontosítani szükséges a tudósítást.
A hanganyag szerint a riporter olyan e-mail-re hivatkozik, amely azt tartalmazza, hogy Ön személyesen rendelt el bizonyos dolgokat a sukorói telekcsere ügyében”. Erre a kérdésre válaszolja a volt miniszterelnök, hogy ilyen e-mail nincs.
A félreértések elkerülése érdekében Gyurcsány Ferenc szükségesnek tartja megismételni a korábban általa többször elmondottakat.
Soha nem vállalt önálló, személyes szerepet a sukorói telekcsere ügyében. Egyetlen, hivatalos, több vezető kormánytag jelenlétében lezajlott tárgyaláson vett rész a befektetőkkel. Ezen a megbeszélésen a kormány elvi támogatását fejezte ki a tervek szerint sok százmilliárdos beruházást hozó és több ezer embernek munkát adó befektetéssel kapcsolatban. A megbeszélésen a részvevők rögzítették a további tennivalókat és kijelentették, hogy általában nem kifogásolják a telkek cseréjét. Konkrét megállapodásról, telkekről, értékekről és árakról nem volt és nem lehetett szó. A megbeszélésről készült, azóta nyilvánosságra hozott emlékeztető ezt világosan tartalmazza.
Visszatérve az interjúhoz, a volt miniszterelnök személyesen” nem rendelt el semmit. Másodszor: nem rendelt el bizonyos dolgokat” a sukorói telekcsere ügyében. Az előző két állítást tartalmazó e-mail tehát nem létezhet.
A megismerhető emlékeztető szerint nem történt más, mint hogy a megbeszélés résztvevői elvileg támogatták, hogy egy későbbi beruházáshoz szükséges földeket a befektető cserével szerezze meg, amire egyébként jogszabály lehetőséget nyújt.
Hamis és félrevezető tehát azt állítani, vagy azt a látszatot kelteni, hogy a volt miniszterelnök személyesen” rendelt volna el bizonyos dolgokat” a sukorói telekcsere ügyében.
Kiadó: MSZP