„Minden nemzet időnként újra kell szülessen ahhoz, hogy megmaradjon, mint nemzet. Ez az újjászületés, a mélypontból való kiemelkedés elméletileg nagyon egyszerű. Mindegyikünknek külön-külön emelkednünk kell ahhoz, hogy abból nemzeti emelkedés legyen. Meg kell értsük, hogy külön-külön semmik vagyunk, aprócska porszemek, akiket elfúj a történelem szele. Csak együtt lehetünk valamik.
Csak együtt lehetünk újra nemzet, és nem csupán egy szerteszéledt, hitevesztett, jövendőtelen nép.”
A nemzeti újjászületés gyakorlata című írásában így mereng Wass Albert.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Kérem, engedjék meg, hogy beszédem elején tisztelettel köszöntsem a korábbi Köztársasági elnök urat és kedves feleségét,
Tisztelettel köszöntsem Magyarország Miniszterelnökét,
Köszöntsem a Házelnök urat,
Köszöntsem a Kormány tagjait,
Alkotmánybíróság elnökét,
A Legfelsőbb Bíróság elnökét,
A Legfőbb Ügyészt,
a megjelent állami Közméltóságokat.
Tisztelettel köszöntöm a történelmi egyházak vezetőit,
a Diplomáciai Testület tagjait,
a Tudományos Akadémia elnökét.
Köszöntöm tisztelettel a határainkon túl élő nemzetünket alkotó magyarok képviselőit.
Köszöntöm a parlamenti és az EU parlamenti képviselőket, a pártok és a frakciók megjelent képviselőit.
Hölgyeim és Uraim, Honfitársaim!
Különös dolog itt állni a Budai várban, az ősi falak között, régi-régi történelmi köveken és Magyarország köztársasági elnökeként először megszólalni, hiszen minden, ami itt van, beszél. Beszél elmúlt évszázadok keserveiről, örömeiről, győzelmekről és vereségekről, elmúlásról és újjászületésekről.
Különös dolog itt állni a magaslaton, a város felett, ahonnan az ember szinte csak a házak tetejét látja. A tetők alatt megannyi élet, család, egy-egy regény, így együtt a XXI. századi magyar történelem.
Új látószög, új helyzet ez. S nekem mától, tudom, minden háztető egyaránt fontos, legyen az árvízsújtott ház újjáépülő teteje, a Duna-parti palotasor, a panelházak egyenes rajzolatú teteje, kertvárosok pirosló tetői, parasztházak nádfedele, kunyhók tető-bádogai, mert mind-mind magyar sorsokat rejtenek.
Mától rám is vár a feladat, hogy ebből a sok-sok különbözőségből egyetértés szülessen, legalább is legfontosabb, hogy újra mindenki győzni képes, büszke magyar legyen, éljen bárhol is a világban.
Hosszú, immár csaknem emberöltőnyi az idő, amit a rendszerváltoztatás óta magunk mögött hagytunk. Hosszú évek, s ma már többes számban mondjuk, évtizedek vannak mögöttünk. A gyerekekből anyák, apák, a szülőkből nagyszülők lettek.
Jómagam a köztársaság negyedik elnöke lettem, elődeim járták ki ezekben a történelmi időkben az ösvényt, amire most én is lépek.
Az elnöki feladathoz az Alkotmány szövege ad körvonalakat, azzal, hogy meghatározta a legfontosabbakat, ekképpen:
a nemzet egységének kifejezése, a demokratikus rend feletti őrködés.
Az Alkotmány szűkszavú sorain túl, hogy mire számíthat a nemzet, mit várhatnak el az emberek az elnöktől, azt az elmúlt két évtized, maga az élet alakította.
Ezek az évek rajzoltak különleges részleteket ebbe a körvonalba.
Ma, húsz esztendő után, van már tapasztalatunk, milyen is lehet egy elnök.
Göncz Árpád, Mádl Ferenc és Sólyom László elnök urak, nagyra becsült elődeim munkája, egyéniségük, céljaik és stílusuk mind külön-külön és együtt csiszolta az elnökséget olyan intézménnyé, melyre a magyarok még ma, a bizalmatlanság, a csalódások korában is mély tisztelettel tekintenek.
Ezért mindannyiukat megilleti a hála és a köszönet.
Hiszen Ők az elnöki szerepből méltóságot formáltak.
E feladatra ugyanis a törvény nem, csak az ember képes.
Jómagam bízom abban, hogy a következő öt esztendő újabb fontos színnel, újabb értékkel gazdagítja az elnökséget. Megnyugtató alapot ad számomra, hogy felkérésem e feladatra olyan széleskörű felhatalmazásból született, amely húsz esztendős demokráciánkban egyedülálló, amikor a magyarok egységesebbek, mint valaha a rendszerváltoztatás óta.
Különös kegyelme ez a sorsnak, olyan adottság, amellyel kötelességem élni.
Saját hivatalomat ebből a nagyszerű közös akaratból származtatom, és megtisztelőnek érzem a közösség felém irányuló bizalmát.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Történelmi tény, hogy a forradalmakat kevesek vívják meg sokak nevében, sokak érzéseit, vágyait képviselve.
Most azonban különleges időket élünk.
Tavasz óta tudjuk, hogy Magyarországon nagyon-nagyon sokan gondolják és akarják ugyanazt – mindenki nevében. Most újra azért forr bennünk és általunk a magyar valóság, hogy letisztuljon a sorsunk, és mint a jó mustból a nemes bort: kiforrja a legjobb énünket.
Meg kell találnunk újra önmagunkat, a saját utunkat.
Megbízatásom előtt a közakarat alaptörvényt is alkotni képes többséget delegált az Országgyűlésbe.
Köztársasági elnökként a jelenlegi és a majd megszülető Alkotmány alapján kell az egyensúly szerepét betöltenem a parlamenti pártok, a magyar társadalom, a nemzet különböző csoportjai között.
Egyensúly, mint mondottam és nem ellensúly az a szerep, amit be kívánok tölteni. Elnökként sokat tehetek azért, hogy az emberek és az állam képviseletében munkálkodók között minél közvetlenebbé, élővé váljon a kapcsolatot.
Biztosíthatom Önöket, hogy minden erőmmel azon leszek, hogy a lehető legszélesebb körű nemzeti egyetértésen nyugvó, a nép érdekét és akaratát tükröző törvényeink és alaptörvényünk legyen.
Van hova visszanyúlnunk, van honnan lelki energiákat merítenünk, szellemi javakat hasznosítanunk.
A magyarság büszke lehetett arra, hogy hosszú évszázadokon keresztül máig érvényes szent Istváni intelmektől eredő történeti alkotmánnyal, erénytükörrel rendelkezett.
Közhivatalomnál fogva, kellő mértéktartással, magam is aktív részese kívánok lenni, ezekben a történelmi pillanatokban, az alkotmányozás folyamatának.
A világ számos, történelmére büszke ország alaptörvényére jellemző az állam gyökereinek, dicső múltjának deklarálása, és a nemzet alapvető értékeinek felmutatása.
Ezért javasolni fogom, hogy alaptörvény előszava tartalmazza a kereszténységre történő utalást és a Szent Koronát, mely a magyarság európaiságának és európai értéktartalmának közjele.
Az Alkotmány nem csupán jogi alaptörvény, de a társadalom értékrendszerének foglalata, egy nemzet fő erkölcsi normája is. Egy széleskörű egyetértésen nyugvó
Alkotmány, a törvények törvénye lehetőséget nyújt a társadalmi megbékélésre, erkölcsi alapértékeink újragondolására.
Ahogy mondani szokták, rendeleteket hónapokra, törvényeket évekre, alkotmányt emberöltőkre kell létrehozni. Horatiusi fordulattal élve, kívánom, hogy a készülő Alkotmány az ércnél is maradandóbb legyen.
Egy igazi közösség – legyen az akár egy család, egy ország vagy a nemzet – mindig azon a meggyőződésen alapul, hogy jobb hozzá tartozni, mint nélküle élni.
A közösségek, így az államok is erre szerveződnek, mert együtt valami könnyebb, jobb, élhetőbb, rendezettebb.
A beszédem elején mondott idézetben van egy gondolat, mely így szól: „Mindegyikünknek külön-külön emelkednünk kell ahhoz, hogy abból nemzeti emelkedés legyen.”
Megszívlelendő szavak. Mit tehet ehhez hozzá a köztársasági elnök, vagy bármelyikünk? Megkapjuk a választ is: Mindenki Önmagát!
Felmerülhet a kérdés, hogy lehet-e, kell-e az elnöknek önálló programot hirdetni hivatalba lépésekor?
Nos, nem programot hirdetek, hanem segítő kezet kívánok nyújtani minden magyarnak, mindennapi életünk általam fontosnak gondolt néhány területén.
Elődeimhez hasonlóan alkotmányos kötelezettségeimen túl, saját vállalásként én is szeretnék részt venni azokban a dolgokban, melyek segítik a nemzet felemelkedését. Olyanokban, melyek életem során engem is segítettek, hogy előrébb juthassak.
A legelső az anyanyelvünk, ami bennünket összeköt. Önazonosságunk első és legfontosabb záloga, melyet a mai világ egyre koptat, szegényít.
Minden igyekezetemmel azon leszek, hogy megóvjuk és gazdagítsuk magyar anyanyelvünket, hiszen aki ezt nem ismeri és szereti, az igazán más nyelveket, kultúrákat és népeket sem tud majd megérteni, nehezebben tudja a világban a helyét megtalálni.
Azt szeretném megélni, hogy a magyar fiatalok ismét szépen, választékosan beszéljenek, érezzék magukat büszkének, amikor megszólalnak édes anyanyelvükön.
A másik, számunkra fontos kihívás, hogy egészséges, gyarapodó, testben és lélekben erős, kitartó nemzet legyünk. Ez sajnos már nem csak a felnőttek és idősebbek gondja, hanem a fiataloké is. A nemzet egészségét kockáztatjuk azzal, hogy csak minden tízedik magyar ember sportol rendszeresen.
Nem mondhatunk le a sport nevelésben betöltött szerepéről, és arról, hogy a mozgás gazdag életmód egyben az életörömünk egyik forrása lehet.
A sport és az egészséges életmód eddig is közel állt szívemhez, ezért remélem, tőlem majd jó néven veszik, ha mint olimpiai bajnok megvívok azért, hogy a sport is az alkotmány szövegének része legyen.
Harmadik vállalásom, hogy az életen át tartó tanulás ügyét, a tudásalapú, versenyképes magyar nemzetet szolgáljam, segítsem az oktatást, a tudományos életet, kiálljak a pedagógus életpálya erkölcsi és anyagi megbecsültsége mellett.
Gyakran látogatok majd egyetemeket, vidéki iskolákat, kapcsolatot kívánok teremteni Hivatalom, a Magyar Tudományos Akadémia és a különböző szellemi műhelyek között. A világ által csodált és irigyelt magyar elme lámpása világítson újra régi fényével: Kutatás, fejlesztés, találékonyság és alkotókészség, ezek legyenek a nemes célok a magyarok előtt!
S végül mindezeket szem előtt tartva a legfontosabb a 15 milliós magyar nemzet egységének szolgálata. Elnöki küldetésem bárhová szólít is a világban, mindenhol szeretnék az ott élő magyarokkal találkozni. Biztatni fogom őket, hogy a lelki kötödésen túl éljenek a kettős állampolgárság várva-várt lehetőségével, fejezzék ki ily módon is együvé tartozásunkat.
Hiszen mindannyian egy nyelv, egy kultúra, egy emlékezet, egy történelem örökösei vagyunk, közös a felelősségünk abban, hogy milyen lesz a XXI. század Magyarországa, leszünk-e életképes, gyarapodó, növekedő és önbizalommal teli győztes nemzet?
Kedves barátaim, az elmúlt esztendők azonban éppen ezt vették el a magyaroktól. A biztonságérzetet, a könnyebbségérzetet, a közösségből fakadó előnyöket, a közösségbe vetett bizalmat, a győzteseknek járó öröm ízét. Fájó valóság, hogy még mindig sokan vannak, akik szerint a nemzeti érzelmek nem vállalhatók, különösen, ha nem úgy mennek a dolgok, mint azt szeretnénk.
Nos, Széchenyivel üzenem nekik:
Az emberiség létezésének módja a nemzet. Az örök erkölcsi törvények, s a jobbító emberi eszmények nem tértől és időtől függetlenül, hanem adott helyen és időben, nemzeti keretek között érvényesülnek.
Az elkövetkező években minden eszközzel azon fogok dolgozni, hogy a magyarok büszkék lehessenek a hazájukra, hogy visszaállítsuk végre a magyarság jó hírnevét – nemcsak a nagyvilágban, de a saját magunk lelkében is.
El fogjuk érni, hogy mindannyiunk számára felemelő érzés lesz magyarnak lenni!
Azt az érzést szeretném újra és újra megtapasztalni, amit – ha megengednek egy sport-hasonlatot – nagy versenyeken a lelátókon megannyiszor éreztem. Ahol a nemzethez tartozás egy győzelem után olyan egyértelmű, az egymás nyakába borulás, olyan kirobbanóan őszinte, mint a közösen kiáltott ria-ria-Hungária!
Tisztelt Hölgyei és Uraim!
Életem teljességét, kiegyensúlyozottságát elsősorban a hozzám tartozó másik életnek, az engem kiegészítő másik résznek, a feleségemnek és családomnak köszönhetem. Feleségem, mint annyi más megbízatásom alkalmával, ezúttal is vállalja, hogy ebben a küldetésben is társam lesz. Mindazt a kedvességet, türelmet, szeretetet, amit családunk kapott tőle, mostantól megosztjuk Önökkel!
A híres 15. századi németalföldi festő, Jan van Eyck minden egyes munkájára, ráírt három szócskát: als ik kan. Vagyis: amit tudok, amire képes vagyok. E rövid vallomás nem holmi szabadkozásként került a csodás művekre. Sokkal inkább annak tanúságául, hogy a munka számára szent dolog, legjobb tehetsége szerint alkotott, ahogy mondani szokták, beleadott mindent.
Szeretném most én is a legőszintébb odaadással és a feladat iránti legnagyobb alázattal fogadni, hogy tudásom legjavát adom a következő esztendőkben, s igyekszem a törvények megtartásán és megtartatásán túl is szolgálni a magyar nemzetet.
Minden erőmmel, tehetségemmel, jó szándékommal.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket!