Ahhoz képest, hogy a Sólyom László vendéghaján talált DNS-minták nem egyeznek meg a Horn Gyula pufajkáján megtelepedett hajhagymák sorszámával, egészen jól vagyunk. Vannak persze még elvarratlan szálak: hogy például a magunk erejéből gurultunk-e a rakpartra, avagy épp ellenkezűleg (sic!), egy jó szándékú DVD-kölcsönző segítségével araszoltunk a víz felé? Hogy fordított Hudini módjára mi magunk kötöztük össze magunkat, vagy valaki segített abban, hogy élethűnek látsszon, ami nem volt az.
Amit jelenleg biztosan tudunk: Sólyom László nem úgy, és nem akkor nem tüntette ki Horn Gyulát! Ami azt illeti, meg sem próbálta kitüntetni a 75 esztendős politikust, amihez természetesen joga van: a köztársasági elnök munkaköri leírásában sehol sem szerepel, hogy nagy tiszteletben álló, nemzetközileg elismert politikusokat kötelezően ki kell tüntetni.
Úgyhogy alkotmányilag nem is annyira aggályos Laci úr döntése, mint ahogyan azt sokan gondoljuk, morálisan is legföljebb mélyrepülésnek nevezhetnénk. De hát ezzel sincs baj, láttunk mi már karón varjút, sőt, egy alkalommal vakondokot is. Mert azt a vakondok is látja, hogy Laci úr nagyon magasan hordja az erkölcsi mércéjét! De azért valaki, akire netán hallgat, szólhatna a Laci úrnak, hogy szigorú tekintetét időnként a földre is méltóztasson szegezni. Sőt, néha a föld alá is vessen egy pillantást, oda, ahol a vakondokok élnek. Mert ha Laci úr netán elfelejtette volna, milyen körülmények között választották őt közjogi méltósággá, akkor most nem ártana, ha valamely tanácsadó emlékezetébe idézné azokat a nem túlságosan felemelő órákat: Laci úr államfővé választása erkölcsileg és teniszkifejezéssel élve minimum necces volt, egy jó szemű vonalbíró meg egyenesen out-nak mondta volna.
Laci úr most a valaha jobb napokat látott Kumin Ferenc főosztályvezető fedezékébe húzódva igyekszik magyarázni a magyarázhatatlant. Mert nehéz ép ésszel felfogni, hogy miért éppen Horn Gyufába kellett belekötnie a Laci úrnak, miközben teljesen nyilvánvaló, hogy Gyurcsány Ferencnek kívánt kellemetlenkedni.
Nem arról van szó, mintha mi magunk különösképpen Horn-fan-ok lennénk. Távol álljon tőlünk a rajongás, már csak azért is, mert Horn Gyufa négyéves kormányzása alatt számtalan derűs percet szerzett a nagyközönségnek. Különösen az az ötlete tetszett sokaknak, amikor a 65 éven felüli nyugdíjasoknak azt ígérte, hogy ingyen repkedhetnek a légtérben - apró, de nem jelentéktelen puszikat szórva a lent rekedt többieknek.
Szóval, Gyufa bácsi is tett eleget azért, hogy mosolyra fakadjunk, ám még ezzel együtt is kijelenthetjük: Laci úrnak még legalább kétszáz évig kellene élnie ahhoz, hogy annyira ismert, és elismert legyen a nagyvilágban, mint a most 75 éves ki nem tüntetett. Laci úr most Feri főosztályvezető szájával magyarázkodik, ami egyfelől is érthető: nem madár ő, hogy csak úgy, minden csip-csup ügyre azonnal rárepüljön. Számtalanszor elmondta már, hogy ő a pártok fölött áll – most már azt is tudjuk, nemcsak a pártok, hanem az emberek fölött is.
Hiába tett néhány évvel ezelőtt máig emlékezetes, látványos sajtósétát a Zengőre, nem olyan ember ő, akit csak úgy meg lehet interjúvolni. Egy köztársasági elnök egészen más, mint egy miniszterelnök, aki időnként bemegy a tévébe, vagy nyilatkozik valamelyik újságnak. De Laci úr nem is olyan, mint amilyen például Árpi bácsi volt, tőle nem lehet csak úgy megkérdezni, hogy tessék mondani, akkor most mi van.
Laci úr, aki egy véletlen vakondokozásból kifolyólag érdekes körülmények között lett a Magyar Köztársaság elnöke, most egy interjúra hivatkozva nem tüntette ki Horn Gyulát. Mely interjúban utóbbi elismerte, hogy pufajkásként az akkori, szerinte törvényes rendet védte. Hazudhatott volna persze, mint tették azt annyian a rendszerváltozás óta. Mondhatta volna, csak azért állt pufajkásnak, hogy belülről bomlasszon. A magát mostanában jobboldalinak gondoló Szűrös Mátyásról például egy ideje már tudjuk az igazságot: azért volt kénytelen Moszkvába menni nagykövetnek, mert az egypártrendszer urai így szoktak megszabadulni a nekik kellemetlen emberektől. Jó magas pozícióba emelték őket, luxus körülmények között kellett élniük, s jobb meggyőződésük ellenére, muszájból egy csomó előjoggal rendelkeztek. Emlékszünk, akkoriban így fogták be a pörös szájakat.
Laci úr most valószínűleg elégedett magával. Büszkén és jó lelkiismerettel néz a tükörbe - már megint sikerült a pártok fölé emelkednie. Azóta is ott lebeg, és kínosan vigyáz arra, nehogy véletlenül, akárcsak percekre is, leszálljon az emberek közé. S miközben laza szárnycsapásokkal, már-már államfői magaslatokban szeli az egyre ritkuló levegőt, a mindig keze ügyében lévő erkölcsi mércével azon őrködik, nehogy vendéghajat találjanak a cellainformációk kusza dzsungelében.
Mert akkor, jaj mindenkinek, hiába volt a megannyi államfői erőfeszítés, oda a nemzet egysége!
Föld S. Péter
www.klubhalo.hu