Lázár János személyesen gondoskodik arról, hogy a csongrádiak még hosszú ideig érdemi útfelújítások nélkül maradjanak. Persze csak akkor, ha nem az építési miniszter birtokának közelében laknak, a tárcavezető kastélyához vezető utak ugyanis sorra újulnak meg, miközben a térség számos másik útszakasza lassan használhatatlan állapotba kerül.
Vérlázító, arcátlan, szégyentelen – a jelzőket hosszasan lehetne sorolni, de arra, amit Lázár János művel, már lassan elfogynak a szavak. Batidai kastélya folyamatosan szépül, az odavezető út megújul, birtokai egyre csak növekednek és gyakorlatilag aprópénzért jut hatalmas földekhez. A napokban épp arra derült fény, hogy a miniszter egy majd’ 8 ezer négyzetméteren elterülő erdőt vehetett meg az államtól, mindössze másfél millió forintért.
Nemrég pedig kiderült, 3 milliárd forintért, kilométerenként 500 millióért hozzák rendbe a 4413-as Algyő-Maroslele összekötő utat, mindez pedig csak az út egy bizonyos részét fogja érinteni, láss csodát, éppen azt, amely Lázár János birtokára vezet. Ezen a szakaszon ugyan a forgalom is kisebb, mint az algyői hídnál, mégis úgy döntöttek, ezt a részt tatarozzák.
Az új út pedig a pályaszerkezettől lesz újjáépítve, míg más helyeken csak burkolatmegerősítés történik. Lázár János kastélyához így olyan út fog vezetni, mely tankokat is elbír. Ötleteket nem szeretnék adni, de lehet legközelebb vizesárkot is ásat a miniszter kastélya köré.
Ami történik rendkívül felháborító, tekintve, hogy a Csongrád-Csanád vármegyei mellékutak 1040 kilométere közül 569 km nem megfelelő, rossz burkolatállapotú. Jó példa a 451-es főút felújításának halogatása, a helyiek ezen út állapotát tartják a legkritikusabbnak. Itt sebességkorlátozó táblákat helyeztek el, Gátér és Kiskunfélegyháza között így 70km/h-val lehet közlekedni, ez pedig egy ekkora forgalmú útszakasznál egyáltalán nem megnyugtató megoldás.
Lázár Jánosnak tehát kastély, birtok, tankokat is elbíró útszakasz jut, a dolgozó embereknek pedig kátyúk, sebességkorlátozás és balesetveszélyes útszakaszok. A miniszter egyre arcátlanabbul költ saját magára az adófizetői forintokból, az MSZP szerint ez elfogadhatatlan. Tárcavezetőként épp ennek ellenkezője lenne a feladata, és a köz érdekeit szem előtt tartva kellene fejlesztéseket hoznia a térségbe, valamint rendezni az olyan súlyos problémákat, mint amelyek a MÁV-ot sújtják. Ha minderre azonban alkalmatlan, ideje lenne elgondolkodnia lemondásán.
Kis Andrea, az MSZP Országos Elnökségének tagja
Kiadó: MSZP Országos Központ
OS