Közismert fogalom a sakkozásban a lépéselőny, amivel partit, esetleg meccset, lehet nyerni, míg a lépéshátrány a fenyegető vesztés jele. Mi öreg szocialisták, (akik nyögjük a mai visszájára fordult erkölcsöt, ami szerint a karriervágy súlytalan vétek, míg a meggyőződés halálos bűn), sokat vártunk Gyurcsány miniszterelnök úrtól. Főleg azért, mert a karaktere frissítő szélként lengte be a már lassan büdösödni kezdő honi közélet konzervatív jobb és még konzervatívabb baloldalát egyaránt.
Sajnos be kell látnunk, hogy ez önsorsrontó ország. Csak példaként: el tudjuk képzelni, hogy a "művelt Nyugaton" egy országos párt plakátok ezreit ragasztja ki, hogy milyen rosszul élnek? Már csak hazaszeretetből sem gyalázzuk a turistáknak a saját hazánkat. A tisztességes ember, idegenek előtt, még a Rákosi diktatúra alatt is kissé szépíteni igyekezett a valóságot.
Éppen ezért tartozom magamnak és talán önöknek is egy-két kellemetlen perccel. Lássuk be végre , hogy ez a pünkösdi szocialistaság, és szociáldemokrataság nem más, mint valódi tartalom nélküli, ostoba fincegés. Ezt igazolják halmozódó keserű tapasztalataink:
A határozott cselekvő képesség hiánya. - A mindig a megalkuvás lehetőségét kereső kormányzás szarvashibái. - Az örökös lépéshátrányuk a szélsőségesen jobboldalra törekvő pártokkal szemben. - S főként az, hogy már nem hisznek saját politikai igazságukban.
Mindez elkerülhetetlenné teszi a közelgő bukást. Mint ahogy a francia forradalom is akkor kezdődött, amikor az arisztokrácia már nem bízott saját történelmi elhivatottságában, és késő kegyelemben reménykedve bratyizni kezdett a néppel.
A Tao azt mondja, hogy három dolog kell a kormányzáshoz: elegendő kenyér, elegendő nagyságú hadsereg, és elegendő hit a népben. Egyszer megkérdezték a Lao-cét: Jó, de mi van, ha ebből a három dologból valamit el kell hagyni? Melyiket hagyjuk el? A hadsereget, mondta Lao-ce. És ha még valamit el kell hagyni? Akkor a kenyeret, mondta. Mert ha a népben nincs elég hit, akkor minden kormányzás lehetetlen.
Ez az alapprobléma. Vagyis a kérdés az, hogy tud-e egy baloldali vagy liberális mozgalom hitet adni az embereknek. Sajnos az a helyzet, hogy Orbán inkább tud. Itt dől el a dolog, méghozzá nem racionális, hanem emocionális síkon. Tudunk-e abban hinni, hogy ha Trianont valamilyen módon meg nem történtté tesszük, Magyarország boldogabb lesz? Ha cigány-mentes övezeteket hozunk létre - vagyis a cigányokat talán nem öljük meg, de rezervátumokba zárjuk - az lesz a magyar mennyország? Tudunk-e abban hinni, hogy ha a zsidókat elüldözzük Magyarországról, az ország boldogabb lesz?
Orbánék, még ha primitív módon is, adnak ilyen kapaszkodókat, amelyekben némi naiv, vagy talán gyermekded érzelmi fogékonysággal, ingadozva hinni lehet. S a bizonyosság bizonytalanságát fanatizmussal próbálják megtámasztani. Szándékosan szított indulati örvény állapotokkal. Ez a hangzatosan és szünet nélkül, és mindig egyformán hirdetett jelszó áradat leplezi politikai csökkentlátásukat. Gyurcsányék mintha szégyellnének erre a szintre süllyedni. Amikor még hitele volt a szocialistáknak, erejük is volt. Én a legnagyobb politikai változásnak ugyanis azt látom, hogy a baloldali és a liberális mozgalmak elkezdtek félni az utcától. Holott nem volt olyan régen, amikor százezreket tudtak az utcára vinni. Ma már nem tudnak, pozitív hittel biztosan nem, legfeljebb erőtlen tiltakozással, például "politikai piknikkel", vagy a fasizmus egyre érezhetőbb gonosz sugárzása miatt sopánkodó cikkekkel. Egyébként tehetetlenek.
Ám még ez is mindegy. Csak egyetlen bűn, húzza le majd önöket a poklokra: az, hogy liberális-szocialista koalíciójuk kormányzása alatt kapott jelentős belpolitikai erőre az újfasizmus Magyarországon.
Ez az a megbocsáthatatlan bűn, ami rajta lesz a Pilinszky által megsejtett, az utolsó ítéletkor mellükre akasztott táblájukon, amikor Isten elé mennek.
Popper Péter
Forrás: Népszava online