Az LMP elfogadhatatlannak a tartja azokat a kormányzati terveket, amelyek 18 új logisztikai park létrehozására irányulnak.
Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke csütörtöki online sajtótájékoztatóján azt mondta: az új logisztikai parkok többsége zöldmezős beruházásként jönne létre, értékes termőföldet és zöld felületeket betonoznának le, pusztítanának el. Ezt látják a Kecskemétre tervezett kamionparkolónál is - említett egy példát.
Az ellenzéki politikus szerint a logisztikai központok létesítése a közúti forgalom növekedését eredményezné, jelentős lég- és zajszennyezést okozna. Emellett a kormány várhatóan újabb autópályákat is építene, ami a vasúti fejlesztésektől vonná el a forrásokat.
Schmuck Erzsébet úgy fogalmazott: az élelmiszerbiztonság miatt termőföldet bűn termelés alól kivonni vagy megsemmisíteni.
Rámutatott: az unióban a közlekedés az egyetlen ágazat, ahol minden eddigi erőfeszítés ellenére sem sikerült csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátását. Magyarországon a közlekedésből származik a kibocsátás 24 százaléka, és aránya 2013 óta 39 százalékkal emelkedett.
Az LMP határozott véleménye, hogy csak olyan logisztikai parkokat lenne szabad engedélyezni, amelyek a vasúti áruszállítást segítik. Schmuck Erzsébet szóvá tette, hogy a logisztikai parkok tovább növelik az ország gazdasági kiszolgáltatottságát. Már most is túl magas a külföldi tőke aránya, a multik a hazai cégeket kiszorítják a piacról, és utóbbiak folyamatosan leszakadnak - jelentette ki a képviselő.
Összegzése szerint a miniszterelnök által gyakran emlegetett zöld fordulat a valóságban nem más, mint környezetszennyező akkumulátorgyárak és logisztikai parkok létesítése, a közúti kamionforgalom jelentős növelése és a magyar gazdaság kiszolgáltatása külföldi nagyvállalatoknak.
Az LMP felszólítja a kormányt, hogy hagyjon fel "megalomán terveivel", az értékes termőföld betonba öntésével, a zöld felületek elpusztításával és azon dolgozzon inkább, hogy a magyar gazdaság fenntartható pályára álljon és a hazai kis- és középvállalkozások kerüljenek helyzetbe - közölte Schmuck Erzsébet.