Nagy kihívások előtt állnak az európai gazdálkodók, miután az Európai Bizottság komoly elvonásokat tervez az uniós agrárforrásokból, továbbá megnyitnák az EU élelmiszerpiacait a harmadik országokból, így Ukrajnából, származó élelmiszerek előtt - állapította meg a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) csütörtöki országos közgyűlésén, amelyről a szervezet közleményben tájékoztatta az MTI-t.
A közgyűlés kielemezte az elmúlt időszak eredményeit és a gazdák előtt álló legnagyobb kihívásokat, és megerősítette, hogy ezekkel szemben továbbra is egységesen lépnek fel - ismertették.
Közleményében a Magosz hangsúlyozza: az Európai Bizottság tervezett lépései elfogadhatatlanok, továbbá az ukrán termékek élelmiszerbiztonsági kockázatokat is hordoznak.
A közleményben idézték Jakab Istvánt, a Magosz elnökét, aki hangsúlyozta: a szervezet a kormánnyal és az agrárkamarával együtt dolgozik a fiatal gazdák támogatásán, valamint a mezőgazdaság technológiai és generációs megújításán, amihez "új szemlélet, tudás és lendület kell.
A fórumon szakpolitikai témák mellett új vezetőségi tagokat is választottak. A szövetség alelnöke lett Papp Zsolt, aki eddig az Ifjú Gazda Tagozat elnökségi tisztségét látta el - tájékoztattak.