A Nagy Imre Társaság Budapesti Szervezete kezdeményezésére civilek a hazai és nemzetközi közvéleményhez fordulnak az állampolgári jogok sorozatos megsértése miatt.
Demonstrációt szerveznek a demokráciáért, az emberi jogokért tenni akaró civilek Budapesten, a Nagy Imre Társaság Budapesti Szervezete kezdeményezésére, az e jogokat is jelképező Dalai Láma budapesti látogatása alkalmából. A hazai és nemzetközi közvéleményhez, az emberi és állampolgári jogokat tisztelő emberekhez kívánják eljuttatni tiltakozásukat.
Tiltakoznak az Orbán kormány szándékai, intézkedései eredményeként
- gyerekeket börtönbe zárató új szabálysértési szankciók ellen,
- politikai megrendelésekre tisztogatást végző, koncepciós eljárásokat indító, választásokhoz igazodó ügyészségi munka ellen,
- indokolatlan, önkényes, hónapokig, évekig tartó, bírói ítélet nélkül előzetes fogva tartás ellen,
- sajtó- és szólásszabadságot veszélyeztető médiatörvény és központosított (egypárti) irányítás ellen,
- romák gettósítása ellen,
- hajléktalanok városokból való kitiltása ellen,
- önkényes, egypárti alkotmánymódosítása ellen
- állami intézmények romaellenességet, idegengyűlöletet, rasszizmust erősítő, a neonyilas pártok, szervezetek, militáns alakulatok működése fölött szemet hunyó munkája ellen.
Emlékeztetni kívánnak arra, hogy a XX. század tanulságai nem engedik feledésbe veszni a helyrehozhatatlan, súlyos tévedéseket felhalmozó politikai módszereket, intézményeket (ügyészség, bíróság).
Nagy Imre Társaság Budapesti Szervezete
Kiadó: Magyar Antifasiszta Liga (MAL)
OS