A Magyar Demokrata Fórum megnyugvással fogadta, hogy az Európai Bizottság elfogadta a konvergencia programot, mert mindannyiunk közös érdeke, hogy az ország pénzügyi helyzete rendeződjön.
Ugyanakkor sajnáljuk, hogy a két nagy párt politikai csatározása kellemetlen helyzetbe hozta az Európai Unió kormányát. Az MSZP és a Fidesz teremtette kiélezett légkörben ugyanis, a tagállamok belügyeitől magát mindig távol tartani igyekvő Európai Bizottság szükségét érezte annak, hogy közvetett módon megerősítse a magyar kormányt az önkormányzati választások előtt, s ezért volt kénytelen nyilvánosságra hozni a konvergencia program értékelését.
A Magyar Demokrata Fórum arra kéri a MSZP és a Fidesz politikusait, hogy ne használják belpolitikai csatatérnek az uniós intézményeket, s ne rontsák tovább a Magyarországról kialakult képet azzal, hogy a különböző uniós testületek döntéseit önös érdekeiknek megfelelően értelmezik.
A konvergencia program elfogadásával kapcsolatban arra kérjük Gyurcsány Ferencet, hogy ne használja fel az Európai Bizottság döntését saját hatalmának védelmében. Ez a döntés ugyanis nem tünteti el az elmúlt évek felelőtlenségeit és hazugságait. Éppen ellenkezőleg: a Medgyessy-kormány pazarlása és a Gyurcsány-kormány semmittevése miatt halmozódott fel az óriási, több mint 10 százalékos államháztartási hiány.
A Magyar Demokrata Fórum egyetért az Európai Bizottsággal abban, hogy a programban foglalt költségvetési célok pontos elérésére van szükség. Továbbra is úgy gondoljuk: a legnagyobb kockázat éppen abból fakad, hogy a kormány a kiadások csökkentése helyett túlságosan is a bevételek növelésére törekszik. Mindennek pedig,a magyar középosztály lesz a legnagyobb kárvallottja. Az a magyar középosztály, amely mára a jelenlegi kormánykoalíció felelőtlen politikájának eredményeként teljesítőképességének határához érkezett, és nem érti, miért kell elszenvednie a következő évek megszorításait.
Dávid Ibolya elnök
Magyar Demokrata Fórum
(OS)Kiadó: Magyar Demokrata Fórum