Több fogyasztói megkeresés szólt arról az elmúlt időszakban, mely szerint jótállási igényeik érvényesítése során akadályokba ütköztek a legnagyobb mobilszolgáltatónál, ezért szakembereink tüzetesen szemügyre vették a szolgáltató által támasztott feltételeket.
Többek mellett a leírtak között szerepel, hogy az alkatrészek cseréje esetén a jótállási idő azok vonatkozásában nem kezdődik újra, ami a hatályos Ptk. rendelkezések szerint jogszabályellenes.
Találtunk még problémákat a szakszerviz általi beszerelési kötelezettséggel, valamint a teljes jótállás elvesztésével mechanikai sérülések esetén (ezt személyesen a gyártóval való szerződéssel indokolták, azonban emiatt a fogyasztót nem érheti hátrány). Az OFE megkeresésének eredménytelensége esetén közérdekű kereset indítását helyezte kilátásba.
Kiadó: Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület