Mi Hazánk: a Fidesz becsapta a választókat

A Fidesz durván becsapja a választóit, amikor azt állítja, hogy nem támogatja a migrációt - jelentette ki a Mi Hazánk munkaügyi kabinetének elnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Lantos János azt mondta, a külföldi, jellemzően harmadik világból érkező vendégmunkások száma már elérte a százezret, ami lenyomja a magyar munkavállalók bérét és felgyorsítja elvándorlásukat Nyugat-Európába.

Ebben a helyzetben ki lehet jelenteni, hogy ma Magyarországon a Mi Hazánk az egyetlen párt, amely ellenzi a migrációt - tette hozzá.

Emlékeztetett arra, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a legutóbbi kormányinfón úgy nyilatkozott, nincs ellentmondás a kormányzat illegális migrációt ellenző politikája és aközött, hogy vendégmunkások érkeznek Magyarországra.

Ezzel kapcsolatban felidézte, a kormány 2015-ben azzal a felirattal helyeztetett ki plakátokat, hogy "Ha Magyarországra jössz, nem veheted el a magyarok munkáját!".

Lantos János szerint "akkora az ellentmondás, hogy azt a legnagyobb óriásplakát sem tudja elfedni".

Nem igaz, hogy csak olyan munkahelyekre vesznek fel vendégmunkásokat, melyekre nincs magyar jelentkező. Sőt az is előfordult, hogy azért rúgtak ki magyar munkavállalót, hogy a helyére olcsó vendégmunkást vehessenek fel - mondta Lantos János.

MTI