Mi alapján született döntés:
Az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló 2006. évi CXXXII. évi törvénynek megfelelően a törvény rendelkezéseit figyelembe véve
- más, a szakmai működésre és minimum feltételekre vonatkozó egyéb jogszabályokat,
- a Szakmai Kollégiumok, az egyes szakterületek vezető szakemberei és más szakmai szervezetek javaslatait,
- a tulajdonosok, működtetők és intézményvezetők véleményét,
- a korábbi konzultációk, konferenciák, megbeszélések és helyszíni látogatások tapasztalatait,
- az Új Magyarország Fejlesztési Terv elkészítése során beérkezett fejlesztési igényeket és lehetőségeket,
Pl. Az Észak-alföldi régióban a szakértői csoportot Dr. Lampé Zsolt koordinálta. Egyébként ő a miniszteri megbízott a Regionális Egészségügyi Tanácsban is!
A miniszteri ajánlat fő szempontjai:
1. Az alapvetően krónikus ellátást nyújtó kórházak esetében az ott ápolt betegek akut belgyógyászati típusú rosszulléteinek intézményen belüli kezelése érdekében elfogadható, kis ágyszámú (15-30) aktív belgyógyászati osztály létrehozása azon intézmények esetében, ahol a közlekedési viszonyok és az aktív fekvőbeteg ellátást nyújtó intézmények távolsága ezt indokolja.
2. Azokon a helyeken, ahol egy városon belül több aktív fekvőbeteg-ellátást nyújtó intézmény is van, törekedni kell a párhuzamosságok megszűntetésére annak érdekében, hogy a rendelkezésre álló infrastruktúrát és humánerőforrást hatékonyabban lehessen felhasználni.
3. Az orvostudományi egyetemek és a velük azonos városban működő városi, vagy megyei kórházak közötti kapacitás felosztásánál törekedni kell a Nemzeti Fejlesztési Terv forrásainak felhasználásával tervezett egyesülés megvalósulásának támogatására.
4. Az intézetek működésének fenntartása érdekében a tervezett ágyszámok (aktív és krónikus együttesen) az intézetek építészeti adottságait figyelembe véve célszerű kialakítani. A fenntartási költségek racionalizálása érdekében támogatandó a nem kellően kihasznált telephelyek számának csökkentését lehetővé tevő kapacitás felosztás.
5. A kapacitás felosztásánál figyelembe kell venni, hogy elsősorban azokon a helyeken biztosítsa a betegellátáshoz szükséges kapacitásokat, ahol a megfelelő szakmai minőség eléréséhez a személyi és tárgyi feltételek biztosíthatóak
Sérült- e Debrecen vagy Hajdú-Bihar megye érdeke?
Egyértelműen kijelenthető, hogy nem, hiszen a régió aktív ágyaiból Hajdú-Biharban van a legtöbb:
Hajdú-Bihar 2714 db
Szabolcs SzB 2550 db
Szolnok 1574 db
Debrecenben a DEOEC illetve a Kenézy kórház összes aktív ágyszáma:
2335 db
Nyíregyházán ez az adat:
1316 db
Szolnokon:
1040 db
Azt mindenki tudta, hogy lesz csökkentés, hiszen Magyarországon a 100.000 főre jutó kórházi ágyak száma jelentősen meghaladta az Európai Unióban elfogadott mértéket, így arról beszélni, hogy amputálást hajt végre az egészségügyi kormányzat: botorság! Debrecenben és Hajdú Bihar megyében az ellátás biztonságos és magas színvonalú ma is, és az is marad az elkövetkező időben is:
• méltányos, igazságos hozzáférést biztosít a betegeknek Debrecen és a megye egész területén,
• megteremti a tervezhetőség, az igazságosabb és hatékonyabb ellátórendszer kialakításának eszközrendszerét,
• egyértelműen elkülöníti az állam és az önkormányzatok meghatározott felelősségét, beleértve az intézmény-fenntartási kötelezettséget is,
• az EU fejlesztési forrásokat is felhasználva egy fenntartható fejlődésű, finanszírozható, modern szolgáltatási rendszer alakít ki.
• Garantálja, hogy a biztosító az egészségügyi szolgáltatásokat
o a szükséges mennyiségben,
o az áltanosan garantálható és ellenőrzött szakmai színvonalon,
o elfogadható és finanszírozható, a korszerű és reális elvárásoknak megfelelő körülmények között nyújtva vásárolja.
Gadus István
az SZDSZ megyei elnöke