Mocskos debreceni viszonyok

Florida a szubtrópusi paradicsom. A napsütés és a pálmafák világa. És nagy valószínűség szerint a debreceni  "csókosok " delegációjának kedves célpontja. Híradások szerint 15 nagyon fontos vezető, köztük sok debreceni is, halált megvető bátorsággal utazott el, természetesen szigorúan városérdekből, a távfűtést még nemigen látott, azt talán hírből sem ismerő turistaparadicsomba, Floridába. A HŐSZOLGÁLTATÁSRÓL ESZMÉT CSERÉLNI!

A delegáció tagjai között van a Debreceni Vagyonkezelő vezetője, a Hőszolgáltató igazgatója, Debrecen jegyzője, a város alpolgármestere és a városi vezetőkön túl egy magáncég ügyvezetője is, aki az egyik legismertebb és a város által leginkább foglalkoztatott cég, a DH-Szervíz Kft. tulajdonosa és egyben  vezetője is.

A Floridába szervezett "energetikai tanácskozás" haszna és célja több mint kétséges. Nincs ember ma Debrecenben, vagy akár az országban sem, aki elhiszi, hogy a több millió forintos utazásnak bármilyen valós és kézzelfogható értelme lehet azon kívül, hogy a városi elit néhány kiválasztott és szerencsés tagja - vélhetően  munkaidőben, nagy valószínűség szerint nem saját költségen, - eltöltsön néhány igen kellemes napot egymás és jó néhány koktél társaságában, a világ egyik legszebb tengerpartján.

Elgondolkoztató, hogy vajon milyen hozzáadott értékkel bírhat egy - elvileg - szakmai tanácskozáson a Vagyonkezelő vezetőjének, a város jegyzőjének és alpolgármesterének jelenléte.

Kérdéses, hogy egy, a debreceni beruházásokban  közismert módon egyre nagyobb szerepet játszó magáncég vezetőjének a delegációban való jelenléte mennyiben tekinthető etikusnak. Külön kérdést vet fel, hogy a nyilvánvaló baráti viszonyok, a közös floridai "buli" milyen módon egyengetik a DH-Szervíz Kft. és Debrecen városa, valamint a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. közötti virágzó üzleti kapcsolatok, és az elnyert több százmillió forintos beruházások sorsát.

Mindezeken túl újabb morális, etikai kérdést vet fel, hogy a Jobbik debreceni frakcióvezetője, a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. felügyelőbizottságának tagja,  Ágoston Tibor, értesüléseim szerint  a DH-SZervíz Kft. alkalmazottja. Kérdéses, hogy mennyiben tudja objektív módon ellátni felügyelőbizottsági feladatát. Azonban nem kérdés, hogy Ágoston Tibor, mint felügyelőbizottsági tag , tisztségéből adódóan olyan bizalmas információk birtokába is juthat, amely akár nagy mértékben befolyással lehet az őt alkalmazó DH-Szervíz Kft. és a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. üzleti kapcsolataira is.

Ezért felszólítom Ágoston Tibort, a Jobbik frakcióvezetőjét, hogy nyilatkozzon, hogy milyen kapcsolatban áll a DH-Szervíz Kft.-vel. Amennyiben bármilyen jogviszony fennáll közte és a DH-Szervíz Kft. között, úgy haladéktalanul mondjon le a Debreceni Vagyonkezelő Zrt.-ben betöltött felügyelőbizottsági megbízatásáról.

Mivel ez a történet legalább olyan nyúlós és büdös, mint a floridai mocsárvidék, az Everglades ezért a fentieken túl  bejelentem, hogy a  több, mint vitatható floridai "tanácskozás" körülményeinek, költségeinek  tisztázása érdekében a mai napon önkormányzati vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezem. 

 

Debrecen, 2013. november 14.

 

                                                                                                                                                             Varga Zoltán

                                                                                                                                                             önk.képviselő,

                                                                                                                                                  DK DK képviselőjelölt-jelölt