A kormányszóvivő reakciója Deutsch-Für Tamás nyilatkozataira

Deutsch-Für Tamás olyan mélységbe süllyedt, ahova már nem érdemes követni őt: Orbán Viktor kabinetfőnökének elfogytak az észérvei, ami maradt, az a politikai nemtelenség.

  Deutsch-Für Tamás nyilatkozatai erősen emlékeztetnek a választási kampányban bemutatott szemfényvesztésre, amikor megpróbálta az emberekbe szuggerálni, hogy egy integetés azonos az obszcén mutogatással. Akkor magát hozta kínos helyzetbe, most a miniszterelnököt próbálja.

A dolog azért is nehezen érthető, mert ahogyan akkor is, most is Orbán Viktornak árt vele a legtöbbet: akkor elveszítették a választásokat, most pedig főnökéről állított ki szegénységi bizonyítványt, hiszen elismerte egy nyilatkozatában, hogy nem a magánakciójáról van szó. Tavaly tavasszal tehát magát írta ki a komolyan vehető politikusok táborából, most pártelnökét is a szalonképes politikusok közül.

 

 

 

Budai Bernadett

kormányszóvivő