Ugyan a Belügyminisztérium még vizsgálja, de területi alapú rendszám bevezetését tervezi a kormány. Teszi ezt anélkül, hogy szakmai érvekkel alá tudná támasztani.
Szakmailag indokolatlannak és igazságtalannak tartjuk a tervezett területi alapú rendszámcserét. Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a kormány felelőtlen gazdaságpolitikájának megint magyar családok ezrei esnek áldozatul, hiszen a csere költségeit a járműtulajdonosok fogják megfizetni.
A rendszámcsere óriási költséggel jár. A rendszám érvényesítési címkéje mellett új forgalmi engedélyt kell csináltatni. Egy átrendszámozás mai áron több mint 15 ezer forintba kerül a tulajdonosnak. (A rendszám hatósági díjas, 8500 forint, a forgalmi 6000 forint és a rendszámcímke 585 forint.) És akkor nem beszéltünk a várakozási-, behajtási engedélyek cseréjéről.
Ezen kívül módosítani kell a biztosítási kötvényt is. Ha pedig a jármű műszaki vizsgája idején kell rendszámot cserélni, akkor mi lesz az éves autópálya-matricák sorsa? A használt autók átírása is költség lesz, hiszen ha más járásban lakik a vevő, mint az eladó, egy autó eladásakor is végig kell menni ezen a procedúrán. Rengeteg tehát a tisztázatlan kérdés, a társadalmi párbeszéd pedig késik – helyesebben megint késik. Vagy nem is lesz, ahogy az lenni – pontosabban nem lenni szokott.
Magyarországon valamivel több, mint 3 és félmillió személyautót, teherkocsit és rendszámos motorkerékpárt tartanak nyilván. Vagyis csak a sima rendszámcsere 53 milliárd forintjába fog kerülni a járműtulajdonosoknak. Nem értjük, hogy amikor Nyugat-Európában már kifutni látszik ez a rendszer, és azon gondolkodnak, hogyan lehet átállni egy egyszerűbb megoldásra, mi miért bonyolítjuk megint, főleg indokolatlanul?
Ebből is látszik, hogy nem ésszerű döntésről, hanem pusztán pénzbehajtásról van szó. Éppen úgy, ahogy a távközlési- és a sárgacsekkadó esetében.
Simon Gábor, az MSZP elnökhelyettese a Fogyasztóvédelmi bizottság elnöke
Kiadó: MSZP-Országos Központ
OS