Az egészségügyben sincs szükség ellenvéleményre

A Magyar Szocialista Párt megdöbbenéssel értesült arról, hogy a kormány megszünteti a szakmapolitikai egyeztetés az egészségügyi törvényben szabályozott intézményét, a Nemzeti Egészségügyi Tanácsot.

 Ez az elképzelés abba a lépéssorozatba illeszkedik, amely a hatalom működésének kritikájára képes fórumok kiiktatásával a demokratikus döntéselőkészítést szűkíti: a munkavállalói érdekekképviseletek, a szakmai kamarák megnyilvánulásaira már ma is legfeljebb a sajtóban van lehetőség, a betegjogi rendszert lényegében felszámolták, a gyógyszerpiac szereplői egyeztetés címén diktátumokat kapnak.

A Nemzeti Egészségügyi Tanács 1998-ban jött létre, az első Orbán-kormány idején. Az ágazati szereplők konszenzust teremtő fórumaként működött, s jóllehet álláspontja sokszor ütközött a mindenkori miniszter véleményével, 13 év alatt nyolc tárcavezető egyike sem akarta felszámolni. A Tanács volt az egyetlen olyan testület, ahol az ellátók és ellátottak együtt vitathatták meg a tervezett kormányzati lépéseket  és a betegszervezetek választott képviselői kifejthették véleményüket.

Bár abban biztosak lehetünk, hogy a jelenlegi egészségügyi kormányzat szalámi taktikával és alibi nemzeti konzultációkkal igyekszik majd a látszatot fenntartani, de az érdemi szakmai vitának nem lesz többé színtere. Egy demokratikus szervezet értelmetlen és indokolatlan szétverését gyászoljuk.

 

Kökény Mihály,

az MSZP Egészségpolitikai Tanácsadó Testületének elnöke

 

 

    Kiadó: MSZP