Tisztelt Pálinkás József és Hámori József Akadémikus Urak!
A sajtóból értesültünk arról, hogy hétfőn a parlament Emberjogi Bizottsága felkérte Pálinkás Józsefet, az MTA elnökét, hogy az egyházi sarkalatos törvénnyel kapcsolatban az Akadémia végezze el a vizsgálatokat.
Szintén a sajtóból értesültünk arról, hogy az MTA elnöke erre a célra bizottságot hozott létre, melynek elnöke Hámori József. Egyházunk tagsága nagyra becsüli Pálinkás József munkásságát, melyet a szakma hazai és nemzetközi fórumai is elismertek, és amely kivívta a Magyar Köztársaság Érdemrendjének Tiszti Kereszttel történő szakmai kitüntetését.
Ismereteink szerint az elnök úr munkássága az arany atomok L-alhéjának könnyű ion-lövedékkel történő ütköztetése során létrejövő végállapotok elektroneloszlásának aszimmetriáját vizsgálta, valamint kutatásai kiterjedtek az elektronbefogással létrehozott, úgynevezett belső héj vakanciák aszimmetriájának kérdéskörére is. Pálinkás úr jelentős eredményeket ért el nemesgáz-ütközések, elsősorban a neon és proton-hélium ütközések egyidejű ionizációja és töltéscserével járó folyamatai tekintetében.
Hámori József úr a biológiai tudományokban való jártasságával vívott ki hazai és nemzetközi tudományos elismerést és kapta meg a Magyar Köztársaság Érdemrendjének Középkeresztjét. Kutatási területe a kisagy és látórendszer kéreg alatti központjának morfológiai kutatása, a központok szinoptikus szerveződése kutatása fény- és elektronmikroszkópos módszerek segítségével .
Tisztelve az akadémikus urak munkásságát, megállapítható, hogy egyikük sem történész, teológus, valláskutató, szociológus, stb. Ennek megfelelően Önök semmilyen módon nem tekinthetők vallási, hitbéli, egyházi kérdések szakértőinek. Ennek a kérdéskörnek Önök nem szakértői, mint ahogy senki más sem lehet szakértője. A hit tudományos eszközökkel nem kutatható, az egyház minősítés pedig relatív. Hitbéli alapon megkülönböztetni az embereket, a vallások között hierarchiát felállítani nem tudományhoz (különösen nem Akadémiához) méltó feladat.
A történelem (melynek Önök nem szakértői) bebizonyította, hogy a vallási alapon történő megkülönböztetés gettósításhoz, holocausthoz vezet. Ebben részt venni nem tudományos igényű feladat, hanem bűn. Soha el nem évülő bűncselekmény, mely a háborús bűnökkel ér fel. Mindegy, hogyan fordítják a btk. vonatkozó részeit ,- emberiség vagy emberiesség elleni bűncselekménynek -, de mindenképpen soha el nem évülő.
Tisztelt Uraim, kár több évtized munkásságát ilyesmivel beszennyezni! Kár e tiszteletreméltó életműveket tönkretenni! Nem beszélve arról, hogy egyszer eljöhet az idő, amikor majd szemlesütve kell egy független magyar bíróság elé állniuk és szemlesütve számot adni tetteikről.
Jó egészséget kíván:
Kiadó: ANKH Az Örök Élet Egyháza
OS