Orbán Viktor: Az igazság szabaddá tesz

1. A magyarok nyílt és szervezett politikai hazugsághadjárat áldozatai lettek 2006 tavaszán. Becsapták, megtévesztették és félrevezették őket, vagyis csalással szerezték meg a kormányzati hatalomhoz szükséges többséget.

2. Tönkretették, pénzügyi válságba lökték a magyar gazdaságot. A hatalom megtartása szempontjából az MSZP veszélyesnek ítélte a pénzügyi válság elhárításához szükséges kormányzati lépéseket, inkább hagyták elhatalmasodni a bajt. A hatalom megtartása fontosabb volt számukra az ország sorsánál. Ezzel megszegték képviselői és miniszterelnöki esküjüket.

3. A hazugsághadjárat sikere érdekében kiiktatták a kormányzati hatalmat ellenőrző intézményeket, meghamisították és eltitkolták a valós gazdasági adatokat. Ezzel bűncselekményt követtek el. (Minden rendes, demokratikus országban hivatalból eljárást indítottak volna a bűnüldöző szervek.)

A miniszterelnök komédiába hajlóan szánalmas magyarázkodása olaj volt a tűzre, s meglepő erejűvé korbácsolta a magyar nép indulatait. Azét a népét, amelyről az a közkeletű vélekedés kapott lábra, hogy elvesztette erkölcsi érzékét, magatehetetlen és beletörődő nyájjá tompult.

A viharos események azonban ne tereljék el figyelmünket arról a tényről, hogy a szociális alapú, gazdasági érdeksérelmek által gerjesztett tüntetések és sztrájkok már a miniszterelnök lebukása előtt megindultak, a felháborodás első hullámának elültével most folytatódnak, s a hamarosan nyilvánosság elé kerülő költségvetési törvényjavaslat után és miatt pedig felerősödnek majd. Úgy, ahogyan ez előre látható volt.

A hazugság célja

Az MSZP a parlament, az emberek és az EU megtévesztésével tartotta meg kormányzati pozícióját, vagyis a hatalmat. Vakmerő akciójuk célja azonban nemcsak a hatalom megtartása volt, hanem az, hogy ezáltal a baloldal döntő erőfölényre tegyen szert Magyarországon, és veszélytelen vetélytárssá metssze vissza a jobboldalt. Ezt a célt szolgálta az MDF trójai falova, a Fideszen belüli vitákról szóló kiszivárogtatások, ezek felnagyítása, s annak sulykolása is, hogy a jobboldal mai vezetőjével már nem lehet sikeres.

Ma már tisztán látjuk, hogy ennek éppen a fordítottja történt. Az MSZP nem csupán súlyos vereséget szenvedett egy országos választáson, hanem 16 év óta példátlan módon meggyengült, és minden józan elemzés szerint még innen is van lejjebb.

Az MSZP rohamos gyengülésével egy időben, és különösen az önkormányzati választások történelmi győzelmével a Fidesz és a jobboldal megerősödött, s további izmosodása valószínűsíthető. Elsősorban nem a százalékokban bújik meg a lényeg, hanem a társadalmi beágyazottság szociológiai folyamataiban. A jobboldal most az önkormányzatokban erősödött meg olyan mértékben, amire eddig sohasem volt példa. Tizenhat év alatt ekkora területen egyszer sem volt alkalma a jobboldalnak megvetnie a lábát. S ezzel minden várakozást meghaladó, átütő sikerrel fejeződött be a szövetségépítés 2003-ban elindított nagyszabású, ezért kockázatos politikai manővere.

2006 őszén a kormány és az ország éles konfliktusban áll egymással. A kormányfő nem hallgat az emberekre, az emberek pedig nem hallgatnak a kicsalt szavazataikkal megválasztott kormányukra. Felborult az erkölcsi rend, és éppen az a személy borította fel, akinek a legfőbb feladata lett volna azt megvédeni mindennel szemben.

Senki sem állhat a törvények felett. Ha egy országban a miniszterelnök hazudhat, csalhat, hamisíthat, megszegheti esküjét, törvényt vagy alkotmányt sérthet, akkor minden állampolgár megteheti ugyanezt. Aki semmibe veszi az erkölcsi rendet, az többé nem hivatkozhat semmilyen alkotmányra és jogszabályra, semmilyen szerződésre és megállapodásra, hiszen minden megállapodás, szerződés és törvény feltétele a kölcsönös bizalom, aminek alapja az erkölcsi rend.

Az erkölcsi rend nem elvont szabályzat. Olyan, mint a levegő: amíg van, észre sem vesszük, de a hiányától azonnal fuldokolni kezdünk. Az erkölcsi rend egyszerű és hétköznapi dolgokból áll össze; a rendőrről nem azt feltételezzük, hogy ellopja a pénzünket, hanem azt, hogy megvéd, az orvosról nem azt gondoljuk, hogy megmérgez valamivel, hanem azt, hogy meggyógyít, a kőművestől nem arra számítunk, hogy szétveri a házunkat, hanem arra, hogy felépíti, és a miniszterelnök szavaiban nem kell kételkednünk, mert igazat mond.

Erre a rendre épül az, amit bizalomnak nevezünk, és ami nélkül semmilyen emberi közösség sem képes fennmaradni, ami nélkül nincs társadalom, nincs demokrácia, nincs törvény és nincs szabadság sem. Nincs olyan politika, nincs olyan megváltó program, amely kivezethetne egy közösséget válságos helyzetéből, ha az emberek egymás szemébe nézve csak gyanakvást és bizalmatlanságot látnak.

Az alkotmányos, politikai és gazdasági válságok súlyos gondok ugyan, de mindaddig biztonsággal kezelhetők, amíg az erkölcsi rend fel nem borul. Bármilyen válság viharából csak úgy lehet kihajózni, ha az iránytűnket erre a bizalomra helyezzük, ha megbízhatunk abban, hogy a hajó legénysége nem dob álmunkban a tengerbe minket, nem fosztja ki csomagjainkat sem, és a hajó kormányosa arrafelé kormányozza a hajónkat, ahová a jegyünket megváltottuk.

Bármilyen emberi közösség csak e bizalom erejével képes összefogni, és a válságok leküzdéséhez nélkülözhetetlen egységet teremteni. Magyarországon most ez került veszélybe. Mindenki azt kérdezi most: mi lesz, hová vezet ez a feloldhatatlannak látszó szembenállás. A választ egy félreértés tisztázásával kell kezdenünk.

Egy lebukott párt

Elterjedt vélekedés, hogy az egész válság egyetlen emberről szól, egy ember okozta, egy személy jelleméből, pontosabban jellemhibájából következett be. De mi tudjuk, hogy ez nem így van. Mi kezdettől azt gondoljuk, hogy az igazi felelős egy párt, egy pártként megjelenő érdekcsoport, amelynek csak eszköze volt a szóban forgó illető. Eszköz a hatalom megtartására, eszköz, amely a piszkos munka végeztével teherré, kockázati tényezővé válhat, és akkor már csak az a kérdés, hogy mikor és hogyan szabaduljanak meg tőle.

Az önkormányzati választások után ezt kellett elsősorban világossá tennünk az egész ország számára. Meg kellett mutatnunk, hogy itt nem pusztán egy emberről, hanem egy pártról van szó, amelyik régi szenvedélybeteg, és szenvedélye még mindig változatlan: egyeduralom mindenben és minden áron. Ez a párt egyeduralomra törekszik nemcsak a politikában, de a gazdaságban, a szellemi életben és a médiában is. A mi igazi ellenfelünk nem egyetlen személy, akinek sorsa amúgy is megpecsételődött, s csak idő kérdése, hogy megbízói kiadják az útját. A mi igazi ellenfelünk az egyeduralom, amelyben a verseny üres frázis csupán, hiszen szó sincs fair vetélkedésről, igazi megmérettetésről. Demokratikus díszletek között az egyeduralom hívei a versenyt úgy értelmezik és rendezik, hogy ők eleve csak a dobogó tetején végezhessenek, s a többieknek esélye se lehessen a sikerre.

Az MSZP szótárában a verseny ma is azt jelenti, hogy csak egyetlen versenyző indulhat a győzelem esélyével, és az ő maga. Az egyeduralom lényege éppen az: a társadalmi élet minden területén mindig ők akarják megmondani, ki legyen a győztes. Az egyeduralom az élet minden területén kizárja az érdem szerinti előrejutást és kizárja az alkotó együttműködést. Minden közösséget felbomlaszt, és tehetetlen acsarkodásba taszít.

Egyik oldalon állnak tehát, akik az egyeduralomban érdekeltek, a politika, a gazdaság, a szellemi élet és a média területén. A másik oldalon azok, akik hisznek a becsületes vetélkedésben, az érdem szerinti előrejutásban és a közösséget építő együttműködésben. A tisztességes vetélkedésre és együttműködésre alapozott élet áll szemben az egyeduralom megosztó és kirekesztő politikájára épülő élettel.

Az MSZP a rendszerváltás hajnalán sokakkal elhitette, tán még mi magunk is akartunk hinni benne, hogy jó útra tért, leszokott beteges szenvedélyéről. Ám az elmúlt két évben újra és újra rajtakaptuk, hogy akárcsak a gyógyíthatatlan szerencsejátékos, visszatér régi szenvedélyéhez. Sőt egyre nyíltabban, egyre mohóbban hódol szenvedélyének, az egyeduralom politikájának.

A miniszterelnök lebukása után a polgári erőknek az önkormányzati választások megnyerésén túl az volt a legfontosabb feladatuk, hogy bebizonyítsák, nem pusztán egy politikus, hanem a pártja akar egyeduralomra törni. Nem egy ember ambícióiról, hanem egy párt szervezett, a választókat célzatosan megtévesztő akcióiról van szó. Ezért volt szükség a választások utáni ultimátumra.

Meg kellett mutatnunk, és meg is mutattuk mindenkinek, hogy a diktatúrából kinőtt párt ma is szentesíti a hatalomgyakorlás antidemokratikus módszereit. Az egyeduralom elérésre érdekében kiáll a hazugságok, az emberek megtévesztése mellett, leplezi az elkövetett jogsértéseket, vállalja és támogatja azt a politikát, amely kiiktatja a demokratikus ellenőrző intézményeket, és végső soron kiszorítja az embereket a közös döntések befolyásolásának lehetőségéből.

Nem hagyhatjuk, hogy az MSZP ugyanúgy, minden következmény nélkül szabaduljon meg a végrehajtótól, mint korábban Medgyessy Pétertől, és aztán kezdje megint az egészet elölről – egy új végrehajtóval.

Nekünk nem egyes személyeket kell elrettentenünk az egyeduralmi törekvésektől, hanem azt az egész politikai szervezetet, amely nem tudja vagy nem akarja megtanulni, hogy az egyeduralom ideje lejárt. Amelyik 16 évvel a rendszerváltás után még mindig abban reménykedik, hogy demokráciának lehet hazudni az egyeduralmat, s azt hiszi, hogy nemcsak a magyarokat, hanem az egész nyugati világot orránál fogva vezetheti.

Hiába szeretnénk, ha másképp lenne, az igazság az, az MSZP ma is képes mindent feláldozni régi szenvedélye kedvéért: az erkölcsi rendet, a demokráciát, a választott tisztségviselők hivatali esküjét, az emberek megélhetését, vagyis ha kell, az egész országot. Ezért – most már egyszer s mindenkorra – meg kell értetnünk velük, hogy az egyeduralomra törő politikának nem lesz jövője, nem lesz támogatottsága Magyarországon.

Ezért most az a legfontosabb, hogy az MSZP-támogatottság történelmi mélypontra csökkenjen. Figyelve az MSZP szavazóbázisának megrendülését, ismerve költségvetési terveik drámai szociális hatásait, és látva a miniszterelnök személye miatti visszafordíthatatlan erkölcsi rozsdásodást, az MSZP támogatottságának mélypontra süllyedése két következménnyel járhat: vagy megújul a párt, vagy darabokra hullik.

Úgy látom, ma csak így tudjuk megvédeni az országot és a magyar embereket attól, hogy a jövőben mindez megismétlődhessen. Hazánk elemi érdeke, hogy az MSZP megkapja ezt az utolsó figyelmeztetést. Ettől remélhetjük, hogy a jövőben valamennyi politikust és politikai pártot visszatarthatunk attól, hogy megtévesztéssel, az emberek jogainak korlátozásával, csalással próbálja megszerezni és gyakorolni a hatalmat.

Ez nyithatja meg az utat, hogy az erkölcsi rendet és közbizalmat helyreállítsuk, a demokráciát megerősítsük, nemzeti egységet építsünk, és a kínzó pénzügyi költségvetési válságot közösen megoldjuk.

Az ország érdeke

Miután tisztáztuk, hogy a bajok gyökere nem egyetlen személybe, hanem a rendszerváltás felemásságát megtestesítő MSZP egyeduralmi szenvedélyébe kapaszkodik, megadhatjuk a választ írásunk elején feltett kérdésünkre; van-e kiút, s ha igen, merre kell keresnünk.

Biztonsággal állítható, hogy a mai helyzetet nem lehet stabilizálni. A gazdaság rendbetétele ugyanis nem pusztán gazdasági probléma, hanem mindenekelőtt társadalmi elfogadottság kérdése, és jól látszik: ettől a kormánytól a magyar társadalom nem fogadja el a válságkezelő intézkedéseket. Nem azon az alapon, hogy roszszak, vagy jók, hanem mert ez a kormány tette tönkre a gazdaságot, és mert ez a kormány csapta be őket.

Erkölcsi megfontolásaink, politikai ízlésünk szerint leginkább az előre hozott választás teremthetne tiszta lapot. Csakhogy egy előre hozott választás esetén leghamarabb 100, de inkább 120 nap múlva állhat fel az új kormány. A jelenlegi pénzügyi helyzetben ezt a négy hónapot az ország gazdasága nem bírja ki. A forint elszabadul, inflációs árhullám indul, az emberek elveszthetik vagyonuk egy részét, a vállalkozások tömege megy csődbe, és mindenki úgy fogja érezni az országban, hogy ennél minden megoldás jobb lett volna. Rövid távon ez a megoldás maga is számottevően mélyítené a pénzügyi válságot. Mi pedig nem lehetünk olyanok, mint ők, akik előbbre helyezik a saját hatalmukat a hazájuk érdekeinél.

Igazi és reális megoldás most akkor adódna, ha a pártpolitika hátrább lépne, és átadná helyét egy korlátozott mandátumú szakértői kormánynak. Egy ilyen kormány akár két hét alatt is megalakulhat, és azonnal munkához láthat. Így Magyarországon helyreállhat az erkölcsi rend, egy szakértői kormány visszaerősítheti a közbizalmat, sőt az emberek vezetőikbe vetett megrendült bizalmát is. S nem utolsósorban viszszatérhetne a befektetők derűlátása is. Öszszességében ez a megoldás jó esélyt nyitna a válság leküzdésére. Ez lehet az új helyzet, amit már érdemes stabilizálni.

A pénzügyi válság elhárítása nem azonos a magyar gazdaság jövőjével, vagyis a reformokkal. A magyar gazdaság megújítása ugyanis nem megszorításokat és takarékosságot, hanem egyszeri befektetést igényel. A reform az első néhány évben nem pénzt hoz, hanem pénzt visz. Nem keveset, sokat. Vannak Magyarországon, nem is kevés vállalat és üzletember, akik tudnának és akarnának is befektetni a jövő Magyarországába. Ám bármilyen ésszerű áldozatra csak akkor készek, ha megkérdezik őket a reformok mikéntjéről, és garanciát kapnak arra, hogy pénzük nem tűnik el többé kézen-közön. Ezért a szakértői kormány mellett reformkerekasztalok felállítására is szükség lenne. Kerekasztalok az oktatásról, a nyugdíjról, az egészségügyről, az államigazgatásról, ahol megállapodások születhetnek a reform szakmai és pénzügyi kérdéseiről.

Senki sem szereti kecskére bízni a káposztát, ezért a reformokra szánt pénzt el kell különíteni, felhasználását átláthatóvá kell tenni. Ez leginkább egy magyar reform alapon keresztül történhetne. Úgy, ahogyan a budapesti reptér eladásakor már egyszer javasoltuk. Ha a budapesti repülőtér eladásából befolyt százmilliárdokat nem az MSZP hazugságkampánya nyelte volna el, hanem megfogadva a Fidesz és a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal javaslatát, az egészségügy reformjára fordították volna, ma nem itt tartana a magyar egészségügy. Négyszázmilliárd forintunk, és nem egy csetlő-botló miniszter dilettáns káosztörvénye állna a magyar egészségügy rendelkezésére.

Üzenet

Magyarország tehát 2006 őszére olyan helyzetben találta magát, amelyet senki sem kívánt. A kialakult helyzet elkerülhető lett volna, hiszen előre látható volt. Ám hiába volt minden figyelmeztetés, mindaz, amitől tartottunk, bekövetkezett.

Beigazolódott, hogy „a kormány, maga a kormányfő, és a választásokon többséget kiharcoló szocialista politikusok hazudtak nekünk”. Beigazolódott, hogy a kormány fafejűségének „elhúzódó és mély politikai és gazdasági válság lesz a következménye. Az emberek elfordultak a kormánytól, a felhatalmazás nélküli Gyurcsány-csomagot elutasítják, egy elkeseredett és egy ingerült ország áll majd szemben az illegitim kormánnyal”.

Beigazolódott, hogy „a hazug, illegitim és önfejű kormányzati politikára az emberek nyílt és rejtett ellenállással válaszolnak”. Az elmúlt 16 év és a nyugati demokráciák példái alapján előre látható volt, hogy „sztrájkok, tüntetések, útlezárások, engedetlenségi mozgalmak várhatók”.

Október 23-án találkozunk, hogy együtt hajtsunk fejet az 1956-os szabadságharc 50. évfordulója alkalmából. Fejet hajtsunk, és erőt merítsünk. Ma talán jobban értjük az ’56-os magyarokat, mint bármikor korábban. Ötven évvel a szabadságharc után nekünk is a hazugságot kell legyőzni. A mindent elsorvasztó hazugságot. Mi éppen azért akarjuk az igazságot, mert tudjuk, csak az igazságból lesz béke és nyugalom. Az igazság nélküli béke hamis. Valójában börtön és elemésztő apátia. A békéhez, amelyre mindannyian vágyunk, csak az igazságon keresztül vezet út.

 

(Forrás:MNO)