Orbán Viktor beszéde

Jó napot kívánok! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Barátaim!

 

Engedjék meg, hogy megköszönjem Navracsics Tibor úrnak a konferencia megszervezését és a meghívásomat, külön is köszöntöm őt, külön köszöntöm Dalma asszonyt, aki nemcsak, mint a köztársasági, volt köztársasági elnök felesége van mindig velünk, hanem mint támogatónk és lelki jóakarónk is. Engedjék meg, hogy köszöntsem a kerület polgármesterét, aki nagy diadalt aratva, ha már igazságosságról beszélünk visszabillentve az igazságosság felé a politikai mérleg nyelvét, győzött az önkormányzati választáson - szerbusz Zsolt, örülök, hogy látlak - és tisztelettel köszöntöm Balsai István képviselő urat, aki ennek a kerületnek a parlamenti képviselője, és aki rendszeresen kiérdemli az itt élők bizalmát.

 

Külön köszöntöm Szokolai Sándor urat, aki itt van közöttünk, a Corvin-lánc tulajdonosát, megtiszteltetés, hogy eljött és együtt van velünk ma délelőtt. És valahol, amikor jöttem be, mintha láttam volna a szabadon választott első magyar parlament első elnökét is, Szabad Gyuri bátyánkat, Isten hozta őt is! Köszönjük, hogy itt van velünk! És szeretnék még egy házaspárt is köszönteni, a Schulek házaspárt tegnap este egy fantasztikus, katartikus élményben lehetett része azoknak, akik az általuk szervezett Nagy Gáspár esten, búcsúztató esten ott voltak, és ott hallottam egy mondatot. Éppen Schulek Ágoston idézett egy Nagy Gáspár versből két sort, s amikor készülődtem tegnap éjszaka, hogy mégis milyen keretbe foglaljam össze a mai mondanivalómat, akkor ez a verssor ott késő éjszaka az asztal fölött megjelent előttem, és fel is írtam ide: "Fel a mélyből, aki magyar". Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Köszönjük szépen a házaspárnak a tegnapi rendezvényt.

 

Nos, készültem. Először is elolvastam a honlapon található összes dokumentumot. A vitaindítót, a ′Néhány gondolat′ címet viselő töredéket, megnéztem azokat a videó-interjúkat, amelyekből önök itt láthattak egy rövid összesítést, beszéltem a konferenciát elindító Navracsics Tiborral és abban maradtunk, hogy nekem az volna most a dolgom - túl azon, hogy szorgosan jegyzeteltem az előttem szóló gondolataiból -, hogy egy összegzést adjak.

 

Azonban egy igazi összegzés, amely többre vállalkozik, minthogy az előtte szólók legfontosabb gondolatait kimazsolázza és valami sajátos rendbe gyűjtse, szóval ennél többre is kellene vállalkozni. Valami keretet kellene adni mindannak, amiről beszélünk. Keretet, amely értelmezi a helyzetet, amiben vagyunk, és keretet, amelyben elhelyezhetjük az igazságosság problémáját is. És én ennek a keretnek ma a legalkalmasabb nyelvi formájaként az új többséget találtam.

 

Ugyanis abban a helyzetben vagyunk, hogy Magyarországon megszületett az új többség. Ez összefügg az igazságossággal, ami mondandóm végén ki fog derülni. Először is azonban, ha megengedik, mielőtt az új többségről beszélnék, hadd fogalmazzam meg a gondolataimat a régi többségről.

 

Ugyanis kétség kívül 2006 tavaszán létezett egy régi többség, függetlenül attól, hogy nekünk ez tetszik, vagy nem tetszik. A választáson lehet tudni, hogy hol van a többség. Ha valahol lehet tudni, akkor éppen egy választáson lehet tudni, és 2006 tavaszán azt mondhatjuk, hogy igaz, hogy szervezett politikai hazugság történt, igaz, hogy megtévesztették az embereket, és félrevezették őket. Igaz, hogy megtagadták a magyaroktól a valóság megismeréséhez való jogot, igaz, hogy lábbal tiporták a tájékozódás szabadságát, de mégis csak volt egy többség, még ha paraszthajszálnyi is, egy régi többség, amely az MSZP-SZDSZ koalíció mögé sorakozott fel a parlamenti választáskor. Azonban ma nem 2006 tavaszát, hanem 2007 januárját írjuk, és nyugodtan kijelenthetjük, hogy ez a régi többség elfogyott, szertefoszlott, elrozsdásodott, és megszületett egy új többség.

 

Ez a folyamat gyors volt, sokakat, nem mindenkit, de sokakat meglepően gyors, ugyanakkor logikus és előrelátható. Ez az új többség, tisztelt hölgyeim és uraim, ez a kormánnyal szemben jött létre. A karaktere is ilyen, amiről majd később szeretnék néhány szót szólni. Mielőtt azonban az új többség természetrajzáról mondanék önöknek néhány gondolatot, először fejtsük meg az okát annak, hogy miért foszlott szét a régi többség, és miért született meg az új többség.

 

Nem tudunk egymondatos egyszerű választ adni erre a kérdésre. Ugyanis a régi többség szétfoszlásának, az új többség megszületésének számos oka van, és szerteágazó a gyökérzete. Csináltam, készítettem, összeállítottam egy listát a lehetséges okokról, miért foszlott szét a régi többség, és miért született meg az új. Először is azért, mert a régi többség képviselői becsapták és megtévesztették a magyar választókat, és erre fény derült. Azért foszlott szét a régi többség, mert felhatalmazás nélküli kormányzás zajlik Magyarországon, amely kormányzás törvényes, tehát legális, de illegitim, mert senkinek a támogatását nem élvezi. Arra, amit tesznek, senki sem hatalmazta fel azokat, akik kormányoznak. Szétfoszlott a régi többség azért, mert működése zűrzavart, bizonytalanságot és káoszt okoz. Nem tudom igaz-e a hír - az ember megtanulja azt, hogy amit az újságban olvas, nem feltétlenül igaz -, de amikor ma reggel ide készültem önökhöz és átfutottam a lapokat, akkor felfigyeltem egy rövidhírre. Még egyszer mondom, nem tudom igaz-e. De az újság írta. Arról szól, hogy a mostani egészségügy-miniszter, aki egyébként a legfőbb káosz-mester is ma Magyarországon, még gyakorló orvos korában egy bizonyos dokumentum szerint, amikor műtétre került sor, nem a beteg, hanem a másik fület műtötte meg. Ha ez igaz, akkor mindaz, akkor mindaz, amit látunk ma a magyar egészségügyben, egyáltalán nem véletlen, hanem logikus következménye bizonyos előéleteknek.

 

Tisztelt hölgyeim és uraim, a régi többség azért is foszlott szét, mert képviselői arrogánsak és kioktatóak. Emlékezzünk csak arra az egyetlen mondatra, amelynél mélyebb sértést demokratikus érzelmű magyar választópolgár még nem kapott. Ha a mocsarat akarjuk lecsapolni, nem a békáknak kell kiírni népszavazást.

 

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, arrogáns, nincs egyeztetés, semmilyen szakmai kör véleményét nem hallgatják meg, mindenhez jobban értenek, mindent jobban tudnak. Szétfoszlott a régi többség, mert kiderült, hogy képviselői cinikusak. A cinizmus - ma nem ezért jöttünk össze, bár az igazságossággal némileg összefügg a politika cinizmusa, a cinizmus -, az értékrombolás, a tudatos értékrombolás, a gúnyos kacajokkal kísért értékrombolás, vagyis a cinizmus korunk egyik legfőbb betegsége Magyarországon.

 

Mire gondolok, amikor azt mondom, hogy a régi többség képviselői a cinikusok vagy a cinizmus hívei? Hát nemcsak arra a mondatra, hogy stabil és nagy a jólét, hanem arra is, hogy ma az öngondoskodást hirdetik. Aminek lényege az, hogy mindenki próbáljon felelősséget vállalni magáért. Azok győzködnek bennünket arról, hogy felelősséget vállaljunk magunkért, nyilván tetteinkért, életünkért, akik egyébként egyetlen kormányzati döntésükért sem vállalják a felelősséget. Nem vállalják a költségvetési hiányért, az eltűnt milliárdokért, az államháztartás tragikus helyzetéért, hanem felelőtlenül továbbra is ott ülnek azokban a pozíciókban, amiket, egy felelősséget számon kérő demokráciában nem foglalhatnának el.

 

Szétfoszlott a régi többség, tisztelt hölgyeim és uraim, mert kiderült róla, hogy erőszakos, kitünteti a rendőri brutalitások főkolomposait, és megvédelmezi azokat, akik nyilvánvalóan lábbal tiporják más emberek emberi jogait.

 

Elfoszlott, szétszakadt a régi többség azért is, mert kiderült, hogy akiket támogatott, azok gyengítik és leépítik a demokráciát. A demokrácia lényege az elszámolás. Négyévenként a közhatalmat gyakorlóknak el kell számolni azzal, hogy hova juttatták az országot, mi lett a közpénzekkel, mennyi a költségvetés valódi hiánya, mennyi az államadósság. Az igazságos politikának az elszámolás és az elszámoltatás mellőzhetetlen része. Ez azonban nem történt meg, sőt mi több, a pénzügyek feletti, a közpénzekkel való gazdálkodás feletti demokratikus ellenőrzés minden lépcsőfokát kiiktatták és semlegesítették az elmúlt időszakban. Keveset beszélünk róla, de még a köztársasági elnököt is kiiktatták és semlegesítették, hiszen ha formán jogilag nem is, de erkölcsi értelemben a köztársasági elnöknek meg van a lehetősége, hogy őrködjön a demokrácia felett, amibe beleértendő a közpénzek fölötti demokratikus ellenőrzés rendszere is.

És ha önök emlékeznek erre, régen volt, de talán még sikerül felidéznünk, 2005 nyarán-őszén, amikor a köztársasági elnök a gazdaság állapotáról hivatalos tájékoztatást kért, akkor valótlan állításokat tartalmazó dokumentummal vezette félre őt, a hatalmat gyakorló kormányzat. Tehát gyengíti, leépíti a demokráciát, ezért a régi többség elpártolt mögüle.

 

Elpártolt a régi többség azért is, mert kiderült, hogy így mindez alkalmatlan a kormányzásra. Nemcsak ez a bizonyos fül zavar itt bennünket. Hanem ha megnézzük, láthatjuk, hogy a sok beszéd mellett azért három területen valódi reformkísérletek is zajlottak az elmúlt időszakban. És azt tudjuk megállapítani - ahogy Navracsics Tibor is tette ezt egy sajtótájékoztatón -, hogy a három kísérletből mind a három elbukott.

 

Az első a közigazgatás központi rendszerének, a központi közigazgatásnak az átalakítása, államtitkárok megszűntetése, és így tovább. Láthatjuk, hogy már maga a kormányzat is beismerte, hogy ez a reform megbukott és bizonyos lépésekkel vissza kell hátrálni. Az árkompenzációk rendszere volt a következő nagy reformkísérlet, összefüggésben az áremelésekkel. Mindenki ismeri, milyen kaotikus állapotok alakultak ki a gázár-kompenzációk visszaigénylése körül. És a harmadik reformkísérlet az egészségügy átalakítása, amiről jól látjuk, hogy megbukott, maga a legharcosabb képviselői is egyre puhábban fogalmaznak, hátrálnak vissza, új határidőket szabnak meg, nyugodtan mondhatjuk, hogy ez az egészségügyi reformkísérlet így megbukott. Mi lesz belőle, azt talán még senki sem tudja.

 

Nagy lecke ez a magyaroknak, ugyanis Magyarországon egyszer már egy nagy reformlendülettel az életünk egyik legfontosabb szeletét jelentő kérdéskört és területet megpróbálták reform alá vonni. Ez volt a nyugdíjreform korszaka. Ha emlékeznek még rá, a ′90-es évek közepén járunk most, amikor felidézem a történteket. És ha önök megnézik ma, hogy mennyi pénz hiányzik a nyugdíjalapból, ami ahhoz kellene, hogy biztonságosan ki tudjuk fizetni a ma nyugdíjas korú szüleinknek és nagyszüleinknek járó nyugdíjat, akkor láthatjuk, hogy a hiányzó összeg lényegében egyezik azzal az összeggel, amit az elhibázott nyugdíjreform keretében kiengedtünk a nyugdíjreformból a magánnyugdíj biztosítók irányába.

 

Nagy tanulság ez, minden elhibázott, félig vitt, átgondolatlan reform, ha nem is azonnal, de néhány múlva feltétlenül visszaüt, és válságot idézhet elő. Ezért fájó, hogy megbukott a központi közigazgatás reformja, hogy megbukott az árkompenzációk rendszerének reformja, és úgy tűnik megbukott az egészségügyi reform is. Ennek árát nemcsak a mostani káosszal fizetjük meg, hanem majd a következő esztendőkben is fizetni fogjuk.

 

És elpártolt, szétfoszlott, elrozsdásodott a régi többség azért is, mert a régi többség által támogatottak elbizonytalanodtak. Ha ma egyetlen jelzőt kellene mondanom arra, hogy milyen a viselkedése a kormányzatnak, akkor azt mondanám, hogy bizonytalan. Már maga sem hisz abban, amit mond, lehet látni, ha figyeljük őket, ha hallgatjuk őket. Olyan emberek beszélnek, az a fajta viselkedés látható a szemünk előtt, amiről mindannyian ismerjük, hogy akkor beszélnek így emberek, ha már maguk sem hisznek abban, amit mondanak. És ha az országjárás tapasztalatait összegzőket hallgatjuk, mint ahogy tettük ezt az előbb, akkor bizony az ország legtöbb helyén az emberek úgy vélekednek, hogy maguk sem tudják, hogy mi lesz ebből. Hát mi fog kisülni ebből, hova fogunk is végül majd jutni?

 

Márpedig ha egy kormányzat elbizonytalanodik, akkor elpártol tőle a többség. Summa summárum: ezek azok a hajszálgyökerek, amiből eredeztethetők az okok, melyek oda vezettek, hogy a régi többség, a régi többség megszűnt. De az új többség kialakulásának legfontosabb oka, talán nem is ezekben a részletkérdésekben kereshető, hanem a mai konferenciánk témájában.

 

Ha egyetlen mondatban kell megfogalmaznunk, hogy miért jött létre új többség, és miért foszlott szét a régi, akkor azt kellene mondanunk - azt lehetne mondanunk -, hogy az igazságtalan politika miatt. Kiderült a mai politikáról, hogy igazságtalan. Kondor Katalin mondta ki azt a mondatot, amit magam is citálni szerettem volna ma ide önök elé, az emberekkel fizettetik meg, azokkal az emberekkel fizettetik meg a gazdaságpolitikai hibák árát, akik nem tehetnek arról, hogy az ország, hogy mindannyian ide jutottunk. Akik pedig ide juttatták az országot, azok pedig élnek, mint Marci Hevesen, sőt oktatgatják a vétleneket, akik állják a cechet. Ez a legfontosabb politikai igazságtalanság ma Magyarországon.

 

Az igazságtalanság és az igazság, tisztelt hölgyeim és uraim, összefügg a béke kérdésével is. A társadalmi béke, a békesség kérdésével. Mert ha nincs igazságosság, akkor nincs harmónia, ha nincs harmónia, akkor feszültség van. Ha feszültség van, akkor pedig megszületik a békétlenség is. Ki kell tehát mondanunk, hogy az igazságtalan politika békétlenséget szül, és szül ma is. Azt is kimondhatjuk, ha lesz igazság, akkor lesz béke is, mert béke, harmónia csak igazságosságra épülhet.

 

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

 

Így jutunk el a konferencia mai témájához, és szembesülünk azzal a kérdéssel, hogy mi is a karaktere ennek az új többségnek. Először is mondjuk ki, hogy mi nem ez az új többség. Milyen nem. Először is az új többség, amely a kormánnyal szemben fogalmazódott meg, s alakult ki, nem ideológiai természetű. Ez az új többség nem pártalapú. Ez az új többség sokszínű. Ha megvizsgálnánk a kormánnyal szemben álló emberek csoportjait, gondolkodásmódjukat, értékrendjüket, akkor egy sokszínű Magyarország képe rajzolódna ki előttünk. És ez jól is van így. Óvnám magunkat attól, hogy megpróbáljuk ennek az új többségnek valamifajta egyneműsítését. Sokszínű, szerteágazó, és ez így van jól. Ha azonban sokszínű értékeiben, talán a magyar történelemről vallott gondolkodásában is sokszínű, akkor mi az, ami összetarthatja. Mi fogja összeabroncsozni? Mi teszi cselekvőképessé?

 

Nos, tisztelt hölgyeim és uraim, a mai konferencia azért fontos, az egész konferencia-sorozatnak az adja a túl erkölcsileg helyes voltán a politikai célszerűségét és ésszerűségét, hogy éppen azokat a pontokat keresgéli és próbálja meghatározni, amely pontok ezeknek az új többségnek egyetértett, közösen elfogadott pontjai lehetnek. Azokat a közös megállapításokat próbáljuk megfogalmazni, amelyek az új többséget majd képesek lesznek összefogni, és cselekvőközösségé alakítani. Azokat a pontokat keresi ez a konferencia-sorozat, amelyekben meg lehet egyezni. Sokszínű értékrendjüket, világnézetüket, múltról vallott felfogásukat tekintve sokszínű közösség, embertömeg is képes lehet megegyezni. Ezeket a kérdéseket választotta ki, ha jól értettem Navracsics Tibor eredeti szándékát, a frakcióvezető úr. Nézzük is, mik ezek?

 

Igazságosság, életminőség, közszolgáltatás, versenyképesség. Ezek a mai életünk szempontjából fontos kérdések, meghatározó kérdések, és esély van rá, hogy ezekben egyetértés jöhet létre az új többséghez tartozók között. Vagyis egy mondatban összefoglalva, az új többséget nem a múlt, nem az ideológia, nem a pártszimpátia, hanem a jövő, a jövőbe mutató közös célok tarthatják majd össze. Ilyen például az igazságosság. Tudunk-e valamit mondani az új többségnek az igazságosságról általános érvénnyel az igazságos politikáról? Mi lehet az az igazságos politika, amelyet az új többséghez tartozók mindegyike támogathat? Én megpróbáltam összefoglalni a mostani jegyzetelések segítségével is addig elhangzottakat, és kivenni azokat a gondolatokat, amelyek választ adnak erre a kérdésre.

 

Mi az az igazságos politika, amelyet az új többség támogathat? Az igazságos politika különbséget tesz az emberek között abból a szempontból, hogy képesek-e saját erőből megragadni a lehetőséget, képesek-e önerőből boldogulni, vagy sem. És tudja, hogy amire szüksége van azoknak, akik önmagukban sikeressé válhatnak, mert boldogulni képesek, azoknak másra van szükségük, mint azoknak, akik erre nem képesek. Ezt a választást, ezt a különválasztást, elkülönítést az igazságos politikának meg kell tennie. És mindenkinek azt kell adnia, amire szüksége van. A sikerre esélyes embereknek például a lehetőséget kell biztosítani. Még pontosabban az államnak, a politikának nem szabad elvenni a boldogulás lehetőségét. Nem szabad akadályokat gördíteni azok elé az emberek elé, akik elég erősnek, felkészültnek, önállónak érzik magukat ahhoz, hogy megragadják az előttük kínálkozó lehetőségeket.

 

Ma azonban azt látjuk, és ezért is igazságtalan a mai politika, hogy akadályokat gördítenek az ilyen emberek elé. Mik is ezek az akadályok? Például állami, ésszerűtlen és felesleges állami bürokrácia. Ésszerűtlen adóterhek, amibe beleszorítják őket, egyébként a szürkegazdaságba, és a törvénytelenségbe. Államilag támogatott eltűrt korrupció, amely átszövi az egész magyar gazdaságot, önkormányzatokat, és a központi államot is. Monopóliumok, amely a már pályán lévő erősek számára lehetővé teszik, hogy kizárják a versenyt, és a tehetséges, lehetőséget megragadni akaró, önálló életre képes emberek nem képesek belépni a piacra, a versenybe, tehát nem is boldogulhatnak. Márpedig ma a kormányzat, a mai politika igenis védi a monopóliumokat.

 

Tisztelt hölgyeim és uraim, summa summárum, az igazságos politika a most leírt embercsoport számára elsősorban a siker lehetőségét kell, hogy biztosítsa. És miután a sikerhez legtöbb esetben nem a renyheség, hanem a munka vezet, ezért az önerőből boldogulni akaró emberek számára az igazságos politikának elsősorban munkalehetőséget és vállalkozási lehetőséget kell biztosítani. Nyugodtan mondjuk ki, hogy egy munkaalapú, a munkát támogató gazdasági rendszerre van szükség Magyarországon.

 

Nézzük azokat, akik nem képesek boldogulni önerőből. Különböző okaik lehetnek erre. A lényeg azonban, hogy nem tudják megragadni az előttük kínálkozó lehetőséget, az abszurditásba hajló példa. Hiába mondjuk az európai uniós csatlakozás reklámkampányában, bölcs kormányzati kommunikátorok, PR-szakemberek segítségével, hogy nyithatunk cukrászdát Bécsben, ez valószínűleg a statisztikában a községi szegények sorában felsorolt sok százezer ember számára nem egy valóságos lehetőség. Nekik másra van szükségük. Nekik arra van szükségük, hogy segítséget kapjanak, hogy szolidáris legyen velük a sikeres többség, hogy szolidáris legyen velük a közakaratot kifejező saját államuk. Nekik tehát segítségre van szükség.

 

A boldogulni képes embereknek sikert, a boldogulni nem képes embereknek pedig szolidaritás és segítség, hogy bekerülhessenek a boldogulni képes emberek körébe. Aki nem boldogul, mert fogyatékkal élő, mert még fiatal, vagy már éppen idős, vagy beteg, hát, nekik bizony segítségre van szükségük, vagyis összegzően azt mondhatom, hogy az igazságos politika sikert, a sikert és a szolidaritást kell, hogy egyszerre szolgálja.

 

Tisztelt hölgyeim és uraim, az is nyilvánvaló azonban, hogy a Magyarországon ma uralkodó politika nem fog bennünket elvezetni ehhez a célhoz, nem visz el bennünket ebbe az állapotba. Nyugodtan mondjuk ki, hogy Magyarországon gazdaságpolitikai fordulatra van szükség a mostani, a sikereseket is sikertelenségre ítélő, adóemelésre épülő gazdaságpolitika helyett - most már egyre többen mondják, bár korábban a Fideszt mindenki bírálta ezért, de most már egyre többen mondják, a gazdasági szakemberek is, hogy - a gazdasági növekedést serkentő, adócsökkentésre épülő gazdaságpolitika szükséges Magyarország számára. És a gazdaságpolitikai fordulat mellett el kell következnie egy családpolitikai fordulhatnak is.

 

Tisztelt hölgyeim és uraim, van itt három olyan csoport, amelyről, ha megengedik, én még külön is szeretnék néhány szót szólni. Ők azok, akik nem a maguktól is boldogulni tudó, aktív, a siker lehetőségét megragadó részéhez tartoznak a magyar nemzetnek, hanem inkább azokhoz, azok közé, ahol segítségre, szolidaritásra, együttérzésre van szükség. Engedjék meg, hogy az igazságosság összefüggésében mondjak néhány szót a nyugdíjasokról. Az igazságosság és az idős kor Magyarországon.

 

Tisztelt hölgyeim és uraim, az igazságosság mindig az egyenes beszéddel kezdődik. Először is menjünk vissza a rendszerváltás első napjaihoz, 1990-hez. És mondjuk el most - akkor nem mondtuk kellő hangerővel, most mondjuk kellő hangerővel -, hogy amikor a rendszerváltás megtörtént, és az első demokratikus kormány átvette az ország irányítását, akkor a nyugdíjas kasszában nulla forint volt. Vagyis azt a járulékot, amit korábban a szocialista rendszerben még aktív életerős emberek járulékként befizettek, az a pénz nincs meg.

 

Azt ellopták, nem a demokráciában, nem a demokráciához tartozó kormányzatok, hanem az azt megelőző időszakban, hogy pontosan hova került, s hova nem, ez talán egy külön konferencia témáját is adhatja. A lényeg, amivel ma számolnunk kell, hogy úgy kellene ma igazságosnak lennünk idős korú honfitársainkkal, nyugdíjasainkkal, hogy a rendszerváltáskor kiderült, hogy az aktív életük során idős korúk érdekében befizetett járulékból egyetlen árva peták sem maradt meg 1990-ben. Mit lehet hát tenni?

 

Azon az úton kell járnunk, amelyen minden kormányzat járt a rendszerváltás óta, ha nincs meg, amit korábban befizettek, nyugdíjat pedig fizetnünk kell, akkor a ma aktívaktól kell begyűjtenünk a nyugdíjjárulékot, amit odaadunk az időseknek, illetve miután ez nem elegendő a nyugdíjak kifizetésére, a költségvetésnek ebből a nyugdíjból bizonyos szeletet, bizonyos százalékot át kell vállalnia.

 

Igen ám, de hol van az a határ, ahol a költségvetés még ésszerűen vállalhat át az adóforintok terhére nyugdíjkifizetéseket. Van egy nemzetközi közmegegyezés, amely azt mondja, hogy ha ez a nemzeti össztermék öt százaléka alatt van, akkor ez egy hosszabb távon is fenntartható rendszer. Ma öt százalék felett van. De egy gazdaságpolitikai fordulattal el lehet érni egy olyan növekedést a magyar gazdaságban, amely a költségvetésből és a nemzeti össztermékből nyugdíjra fordítandó összeget az öt százalék alatt tartja, vagyis hosszabb távon is fenntartható marad a nyugdíjrendszer anélkül, hogy ismét félresikerült reformokkal próbálkoznánk.

 

Elsősorban ezt azért tartom fontosnak most elmondani, mert úgy látom, hogy a következő napokban és hetekben nyugdíjkorhatár-emelést fognak bejelenteni. Amit nekünk határozottan elleneznünk kell, mert a nyugdíjrendszer hosszú távú megoldása, kezelhetővé, fenntarthatóvá tételének útja nem a nyugdíjkorhatár emelése, hanem a munkanélküliek számának csökkentése, a foglalkoztatás növelése, és egy olyan gazdasági növekedés, ami az előbb elmondott ésszerű, gazdaságilag még tartható arányokat hozza létre a költségvetés és a nyugdíjalap között.

 

Tisztelt hölgyeim és uraim, család, család és igazságosság. Navracsics Tibor korábban már tartott e tárgyban előadásokat, és én osztom gondolatait, miszerint Magyarországon szociálpolitikát folytatni rászorultsági alapon igazságosan nem lehet.

 

A rászorultsági elvű szociálpolitika azért nem működik Magyarországon, mert a magyar gazdaság 25-30 százaléka a szürkezónában van, és ha valaki jól megolvassa azokat a reform-rendelkezéseket, amelyekkel a gázár-támogatást most átalakították, akkor ne lepődjünk meg, ha multimilliárdosok is igényelhetnek gázár-támogatást a kormány legutóbbi döntései miatt. Ennek elsősorban az az oka, hogy a magyar gazdaság nem úgy működik, ahogy működnie kellene, és amíg a magyar gazdaságot nem sikerül a szürke, fekete és fehér gazdaság arányát tekintve az európai átlagra formálnunk, európai átlagra hoznunk, addig bizony a rászorultsági elvet hirdető szociálpolitika mindig fals eredményre vezet majd.

 

A családalapú szociálpolitika valamivel közelebb vihet bennünket a sikerhez, bár kétség kívül ez is felvet problematikus kérdéseket. Azonban nekünk érdemes egy gondolatot világosan magunkévá tenni, megvallani és kimondani. Andorka Rudolf, a néhai Andorka Rudolf gondolata volt ez a mondat, első hallásra furcsának tűnik majd, kérem barátkozzanak vele. Ő így fogalmazott: a gyermek közjószág. Ezt tanultuk tőle, még amikor egyetemisták voltunk.

 

Andorka Rudolf mindig arról beszélt, hogy persze a gyermekvállalás, az életforma, hány gyermeket vállalunk, s nem, nagycsaládban élünk, vagy egykézünk, ez persze minden családnak szuverén döntése, az egyéni szabadsághoz tartozó kérdés. De ha már meg van a gyerek, akkor biztos, hogy a gyermek nemcsak a házaspárnak, nemcsak a szülőknek, az édesanyának, meg az édesapának, meg a nagyszülőknek fontos, az mindannyiunknak fontos. Persze a családé marad, mégis közjószág, mert mindannyiunk jövőjéről gondoskodik önmagában a létezésével. Ez lehet az az alap, amely egy családpolitikai fordulatnak a tézisét, alaptézisét, axiómáját, doktrínáját adhatja majd a jövőben.

 

Fogyatékkal élők. Fogyatékkal élők és az igazság. A vitaindító dokumentumban azt találtam, ezek nyilván friss adatok, hogy Magyarországon 577 ezerre tehető a fogyatékkal élő polgártársaink száma. Hatvankétezer családban él ma Magyarországon fogyatékos gyermek. Tehát sokkal nagyobb ez a közösség, mint azt sokan általában gondolják Magyarországon. Akik nem érintettek, azok talán nem is tudják elképzelni, hogy mekkora tömegről, mennyi családról, mennyi emberi sorsról beszélünk, amikor a fogyatékkal élők ügyével foglalkozunk. S álljon itt az elriasztó adat, amely szintén ebben a vitaindítóban található, egy európai uniós felmérés szerint Magyarországon a legalacsonyabb a fogyatékkal élők foglalkoztatása.

Bátran kimondhatjuk tehát, hogy a fogyatékkal élőket az igazságosság szempontjából az egész Európai Unióban legmostohábban éppen Magyarország kezeli, Magyarország bánik velük. Hiszen nem tesz meg mindent annak érdekében, hogy a fogyatékkal élők foglalkoztatáshoz jussnak, legalább részben képesek legyenek létezésük feltételeit önerőből megteremteni. Ha pedig megnézzük a 2007-re szóló költségvetésben a fogyatékkal élők számára elkülönített összegeket, akkor láthatjuk, hogy azok csökkennek. Radikálisan átalakulnak és beszűkítik a fogyatékkal élő honfitársaink életlehetőségeit.

 

És végezetül: igazságosság és a nők. Nem arra gondolok, amire önök, mert ott nem tudok igazságot hirdetni, ahhoz másfajta szakemberekre van szükség. Én most szociológiai tényekről szeretnék beszélni, nem pedig arról, hogy férfiak és nők egymás között hogy tudják igazságosan elrendezni az életüket. Hanem egyszerűen csak azt az adatot szeretném most önök elé tárni, hogyha a kereső foglalkozással töltött időt, meg a háztartási munkával töltött időt - ami egyébként minőségét, megterheltségét jelentve nem különbözik egyik a másiktól, a háztartási munka éppoly nehéz, időnként még nehezebb, mint a kereső foglalkozásban eltöltött munkaórák -, ha ezeket összeadjuk, akkor önök azt fogják látni, hogy a magyar asszonyok, a magyar nők hetente 73 órát dolgoznak. Míg a magyar férfiak 53 órát, tisztelt hölgyeim és uraim!

 

Nem akarom most egy másik konferencia témájába elkalandozni, de szeretném jelezni, hogy itt sok a teendő. Itt, ha azt akarjuk, hogy a hölgyek, a család és az igazságosság kérdéskörében tisztán lássunk, akkor bizony a hagyományos családi szerepek, modellek ügyében sok tennivaló van. Sok ügyben kellene egyetértésre jutni, és megváltoztatni bizonyos szokásainkat asszonyainkkal és leányainkkal.

 

Ha az időskorú hölgyeket, az öregségi nyugdíjban részesülő hölgyeket nézzük, akkor találunk még egy égbekiáltó igazságtalanságot. A saját jogú öregségi nyugdíjra jogosult hölgyek a vele azonos korú férfiakhoz hasonlítva, vagy azokkal összevetve a férfiak nyugdíjának csak 75 százalékát kapják. Tehát nemcsak arról van szó, hogy amíg aktívak voltak, addig női mivoltuk miatt kevesebb volt a munkabérük, hanem ezt magukkal viszik életük végéig a mostani nyugdíjrendszerben, mert a nyugdíjuk is alacsonyan marad, 75 százaléka csak tisztelt hölgyeim és uraim!

 

Nos, ezek olyan igazságtalanságok, amelyekre az igazságos politika jegyében nekünk választ kell adni, és nagyon remélem, hogy ez a munka majd folytatódik, és Navracsics Tibor és munkatársai le is vonják a szükséges szakmai következtetéseket.

 

Nos, tisztelt hölgyeim és uraim, engedjék meg, hogy még egyszer üdvözöljem ezt a konferenciát, és elmondjam, hogy az új többségnek öntudatra van szüksége, az új többségnek közös célokra van szüksége, az új többségnek egyetértésre van szüksége, de legelőször is azt az utat kell megtalálnia, amin eljuthat az egyetértéshez, a közös célokhoz és az öntudathoz.

 

Ezt az utat párbeszédnek nevezik. Ez a konferencia-sorozat éppen ezt a párbeszédet hivatott megteremteni, és mindannyian köszönettel tartozunk a gondolat gazdájának, és a konferencia-sorozat megszervezőjének, Navracsics Tibornak és munkatársainak.

 

Tibor, gratulálok, köszönöm szépen, hogy itt lehettem, nem tudom a gondolataimat mással zárni, mint amivel kezdtem, mert még mindig Nagy Gáspár verssorának vagyok rabja: "Föl a mélyből, aki magyar".

 

Köszönöm, hogy meghallgattak.

 

Forrás: fidesz.hu