A Magyar Orvosi Kamara közleménye

- A Magyar Orvosi Kamara 2023. június 3-án tartotta ez évi második küldöttközgyűlését, amely határozatképtelenség miatt eredménytelen volt.

Erről június 7-én, a szokásos heti beszámolónkban honlapunkon hírt is adtunk. A küldöttközgyűlést bizonytalan jogi helyzetben kellett megtartani, a Kamara ellen meghozott törvénymódosítás ugyanis a február 25-én megkezdett választási folyamatot megszakította.

A bizonytalanság a 4 évre választott országos küldöttek mandátumának pontos érvényességi idejét is érintette, ami miatt a Belügyminisztérium állásfoglalását kérte az Országos Hivatal már 2023. március 8-án.

Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár válaszában nem adott jogilag érvényes útmutatást; válasza honlapunkon is megtalálható. A Kamara a június 3-ai, sikertelen küldöttközgyűlése után újraindította a kamarai választásokat, a lejárt mandátumú területi vezetők helyett ügyvivő testületek vezénylik le a választást.

Az Országos Elnökség mandátumát a fentiek nem érintik, az 2023. november 30-ig él. Az újonnan választott képviselőkkel zökkenőmentesen folytatjuk a magyar orvostársadalom képviseletét, maradunk az őszinte hang a magyar egészségügyben.

Kiadó: Magyar Orvosi Kamara

os