Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter levélben fordult a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnökéhez azzal a céllal, hogy megtudja, Orbán Viktor személyesen, vagy pártjának valamely politikusa tett-e feljelentést a kormány vagy annak valamely tagja ellen.
Mint ismeretes, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség elnöke, Orbán Viktor több alkalommal fejtette ki a nyilvánosság előtt, hogy büntetőjogi felelősséget kell viselnie annak, aki a költségvetés adatait meghamisítja, és több ízben utalt arra, hogy szerinte az elmúlt években erre került sor.
Orbán Viktor több televíziós műsorban is utalt arra, hogy a miniszterelnök, valamelyik miniszter vagy az apparátus tagjai bűncselekményt követtek el. Legutóbb 2007 januárjában, egy lapinterjúban nyilatkozta, hogy a kormányzó pártok "közérdekű adatok bűncselekmény értékű meghamisításával nyerték meg a választást".
Áder János, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselője 2006. október 7-én pártja nagygyűlésén jelentette ki, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ellen büntetőeljárást kezdeményeznek közérdekű adatok visszatartása és meghamisításának gyanúja miatt.
A miniszter levelében felszólította az ellenzéki párt vezetőjét, hogy amennyiben korábbi nyilatkozataik ellenére eddig nem kezdeményeztek büntetőeljárást, és azt a jövőben sem tervezik, úgy a jövőben tartózkodjon az alaptalan vádak hangoztatásától.
A bűncselekmények üldözése az állam alkotmányos kötelezettsége. A büntetőjogi felelősségre vonást a bűnelkövető nem kerülheti el: a törvény előtt kell felelnie tetteiért mindenkinek tisztségre, vagyonra, rangra, életkorra való tekintet nélkül.
Éppen ezért nagyon súlyos következményekkel jár, ha a nemzet egyik választott képviselője a kormány tagjait bűncselekmény elkövetésével vádolja. Ha egy országgyűlési képviselő felelőtlenül és megalapozatlanul teszi ezt, azaz hamisan vádolja a választók bizalmából megválasztott kormányt és annak tagjait, azzal nem a miniszterelnököt és a minisztereket, hanem a választókat és a demokráciát sérti meg.
Az országgyűlési képviselőnek kötelessége a hatáskörében tudomására jutott bűncselekményt feljelenteni. Ha a végrehajtó hatalom ellenőrzésével összefüggésben bűncselekmény elkövetése jut a képviselő tudomására, akkor kötelessége megtenni a feljelentést.
Ez idáig a kormány egyetlen tagja ellen sem indult büntetőeljárás.
Danks Emese
kormányszóvivő