Érdekessége az akkoriban nagy port felverő ügynek, hogy a tárgyaláson a volt megyei főkapitányt és a titkosszolgálat helyi igazgatóját is kihallgatták.
Több tucat rendőr és kommandós szállta meg Hajdúszoboszlón a Hotel Silvert 2001 júniusában. A vendégekkel teli szálloda tulajdonosát - nem mellesleg a Szerencsejáték Szövetség akkori elnökét - Tóth Lajost vitték el. A csuklyás rendőrök reggelizni sem engedték a vendégeket, mert házkutatást tartottak. A gyanú szerint Tóth társaival együtt súlyos fenyegetéssel megzsarolt egy villanyszerelőt, aki megkárosította őt. Egyhónapos letartóztatás után 2002. januárig házi őrizetbe került. Máig rejtélyes okból azonban nem otthonában, hanem mindvégig a szállodában kellett tartózkodnia. (A sors fintora, hogy azzal a rendőrautóval őrizték, melyet korábban ő adományozott a rendőrség számára.) Később egy hajléktalan megveretésével, lőszerrel visszaéléssel és volt szakácsa két évvel korábbi állítólagos bántalmazásával bővült a rendőrségi bűnlajstrom.
A vádlottak a három évig tartó tárgyalássorozaton következetesen tagadták, hogy bűnt követtek volna el. A sértett tanúk azonban kivétel nélkül megváltoztatták nyomozati vallomásukat. Ezzel kapcsolatban Delnekyné dr. Zsíros Márta bíró szükségesnek tartotta megjegyezni: elvitathatatlan a nyomozóhatóság pressziója. Ahogyan az sem vitatható, hogy B. Attila sértett egy pofon után mondta magnóra a rendőrök irányított kérdésre adott válaszait. Az egyik állítólagos bántalmazásnál pedig sem feljelentés, sem orvosi látlelet nem készült. Aggályosnak bizonyult néhány jegyzőkönyv hitelessége is. A BM-dolgozók tettei azonban nem ennek az eljárásnak tárgyát képezik - mondta a bírónő.
Tóth Lajos szerint koncepciós eljárás folyt ellene, ezért indítványára a bíróság sok vezető rendőrtisztet is tanúként idézett, akiknek vallomásai között számos ellentmondás feszül. Zárt tárgyaláson Sutka Sándor akkori megyei főkapitányt és a Nemzetbiztonsági Hivatal korábbi igazgatóját is meghallgatták.
A pénteki ítélet mind a hat vádlottat felmentette. Tóth Lajost bűncselekmény hiányában társait hasonlóképpen, mindössze két esetben állapította meg a bizonyítékok hiányát. A lőszerrel visszaélés vádját azért ejtették, mert kiderült, hogy Tóthnak van fegyvertartási engedélye, sőt több száz lőszert tart otthon szabályosan. Az egyetlen kifogásolt töltényt egy nála víkendező és saját fegyverét és lőszereit a páncélszekrényre helyező barátja felejtette ott.
Az ítélet ellen az ügyész fellebbezet, így az nem lett jogerős. Dr. Szabó István, Tóth ügyvédje a Népszavának az ítélethirdetés után elmondta: várhatóan vagyoni és nem vagyoni kártérítési pereket indítanak mindazok ellen, akikről bebizonyosodik, hogy a nyomozás során jogsértéseket követtek el.
Tóth Lajos egyébként ez év augusztusában Hajdúszoboszló városától Pro Urbe kitüntetésben részesült.
(Forrás:Népszava-online)