A jelenleg zajló hazai munkaerő-piaci folyamatokat vizsgálva láthatjuk, hogy a helyzet stabil és kiegyensúlyozott. Már hosszú hónapok óta megfigyelhető, hogy a munkanélküliségi ráta lényegében változatlan.
A jelenlegi adatokat, ha összevetjük az egy évvel korábbiakkal, akkor megállapítható, hogy a munkaerőpiac aktivitási mutatói folyamatos növekedést mutatnak. A statisztikai adatok alapján látható, hogy a foglalkoztatottak száma 37 ezer fővel nőtt, továbbá növekedett a foglalkoztatási ráta fél százalékponttal valamint közel ennyivel az aktivitási ráta is kedvezőbb képet mutat.
A 2006. évet összességében nézve megállapítható, hogy 2005. évhez viszonyítva a foglalkoztatottak száma 29 ezer fővel nőtt, ezzel szemben az inaktívak száma 42 ezerrel csöket.
Európai viszonylatban sincsen szégyenkezni valónk, ugyanis ha a 25 tagállam munkanélküliségi rátáját vizsgáljuk látható, hogy megegyezik a miénkkel.
Megállapítható a fenti adatokból is, hogy a munkaerőpiacon stabilitás érzékelhető kismértékű javulások mellett.
Ezek a kedvező tendenciák többek között a munkaügyi kormányzat erőfeszítéseinek, és a gazdálkodó szervezetek fejlődésének köszönhetőek. Azok a munkavállalók, akik ténylegesen dolgozni szeretnének, azok tudnak is. Annak érdekében, hogy az elkövetkezendőkben a foglalkoztatottak száma tovább nőjön és a munkát keresők nagyobb eséllyel tudjanak érvényesülni a munkaerőpiacon, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium átalakította a szakképzési rendszert. Ez a már régóta esedékes átalakítás remélhetőleg eredményesen szolgálja majd az újra munkát keresők érdekeit.
Elvárható lenne, hogy a Fidesz a foglalkoztatottsági mutatókat nem forgassa ki és azokat ne politikai alapon minősítse. Az emberi sorsokat nem lehet kicsinyes politikai játszmák középpontjába állítani.
Simon Gábor
az Országgyűlés foglalkoztatási és
munkaügyi bizottság elnöke
OS