- Sulyok Tamást, az Alkotmánybíróság jelenlegi elnökét jelölik köztársasági elnöknek a kormánypártok - jelentette be Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője csütörtökön Balatonalmádiban, a Fidesz-KDNP kétnapos, kihelyezett frakcióüléséről beszámoló sajtótájékoztatón. Kocsis Máté közölte azt is, hogy a Fidesz elnöksége Deutsch Tamást javasolja a Fidesz-KDNP EP-listavezetőjének.
"A kormánypártok elfogadták az alapszabály szerint a Fidesz elnöke által tett javaslatot, és Dr. Sulyok Tamást, az Alkotmánybíróság elnökét javasoljuk köztársasági elnöknek. Azt gondoljuk, hogy az Alkotmánybíróság elnöke a legmegfelelőbb jelölt erre a tisztségre, és ezért belé vetettük a bizalmunkat" - mondta Kocsis Máté.
A Fidesz frakcióvezetője közölte: jövő hétfőn dönt az államfő lemondásának elfogadásáról az Országgyűlés, és a kormánypárti frakciók ezt támogatni fogják szavazatukkal.
Hozzátette: azt tartják helyesnek, ha minél előbb meg tudja választani az Országgyűlés az új köztársasági elnököt, ugyanakkor ennek időpontjáról egyelőre nem tud nyilatkozni, mert ez függ attól is, hogy az ellenzéki pártok állítanak-e államfőjelöltet. Mint mondta, a pénteken tartandó házbizottsági ülés adhat választ erre.
Kérdésre válaszolva Kocsis Máté hangsúlyozta: az Alkotmánybíróság elnöke nagy tekintélyű és mindenki számára komolyan vehető ember. Fontos közéleti tisztségekre "bohózatba torkolló castingokat" csak a baloldalon szoktak tartani - jegyezte meg. Kitért arra is: az Alkotmánybíróság új tagját a kialakult parlamenti munkarendben választják meg.
Kocsis Máté azt is bejelentette, hogy a Fidesz elnöksége Deutsch Tamást javasolja a Fidesz-KDNP EP-listavezetőjének, akinek személyéről a választmány dönt majd. Az EP-lista sorrendjéről az önkormányzati választáson induló jelöltekhez hasonlóan az országos választmány dönt majd márciusban - tette hozzá.
Kérdésre válaszolva arra is kitért, hogy a Fidesz főpolgármester-jelöltjét márciusban fogják megnevezni.
A kormánypártok nevében a Fidesz frakcióvezetője arra szólította fel a baloldalt, hogy "szüntesse be a közéleti erőszakot, annak a generálását, az emberek hazugságokon alapuló hergelését és fejezzék be mindazt a testi erőszakot, hivatalos személy elleni erőszakot és garázdaságot,(...) amit el szoktak követni".
Arra hivatkozott: csütörtökön elítélték Varju Lászlót (DK) testi sértés miatt, Fekete-Győr Andrást (Momentum) pedig korábban hivatalos személy elleni erőszak miatti ügyében ítélte el a bíróság. "Azt szeretnénk kérni, minden vitát felülírva, hogy akit jogerősen elítélnek garázdaságért, testi sértésért és miegyebekért, az a mai nappal haladéktalanul távozzon a magyar közéletből" - mondta.
Szerinte az efféle erőszakos fellépés nem idegen a magyar baloldali politikától, mert annak képviselői a hatalomért és a pénzért bármire képesek. Úgy értékelte, hogy egyre több a közéleti agresszió. Ide sorolta az antifa mozgalom erőszakos akcióját is, amit a napokban a józsefvárosi Fidesz-irodával szemben követett el a Jámbor Andrással kapcsolatba hozható Szikra Mozgalom egyik tagja. Jámbor Andrással szemben ugyan nem hozott a bíróság ítéletet, de a politikai felelősséget viselnie kell - mondta Kocsis Máté a Párbeszéd képviselőjéről.
Arra is felhívta a figyelmet: nem ez az első eset az antifa mozgalom hazai támogatói részéről, hogy erőszakosan lépnek fel, tavaly pedig "vér folyt Budapest utcáin", mert ártatlan embereket támadtak meg a mozgalom nemzetközi szereplői. Megjegyezte: ezért is valakinek viselnie kell a politikai felelősséget, hacsak egyszer ki nem derül, hogy van-e jogi felelősség.
Kérdésre válaszolva kijelentette: mindazt a politikai kultúrát, amit Jámbor András és a Szikra Mozgalom megtestesít a magyar közéletben, azt "tűzzel-vassal irtani kell". A politikai erőszak visszaszorításáért mindent meg fognak tenni. Ne aludjanak nyugodtan az "antifák", ma az állam nem tűri a vérontást - mondta.
A frakcióvezető fontos kérdésnek nevezte a gyermekvédelem ügyét. Emlékeztetett: még 2021-ben fogadtak el egy szigorú gyermekvédelmi törvényt. Ezt - amely például a kereshető pedofil nyilvántartást is tartalmazza - a magyar baloldal akkor nem szavazta meg.
Jelezte: míg az őszi időszakot a szuverenitás védelme határozta meg, a tavaszi ülésszakban a második gyermekvédelmi törvénycsomag tárgyalása következik. Ezzel nagyjából húsz törvény módosítására tesznek javaslatot - mondta Kocsis Máté. Tovább szigorodnak a pedofil bűncselekményekre vonatkozó büntetési tételek, kezdeményezik, hogy a 18 év alattiak sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények ne évüljenek el, ne legyen lehetőség szabadlábra helyezésre ilyen bűncselekményeknél és soha többé ne kaphassanak erkölcsi bizonyítványt azok, akik gyermekek sérelmére követnek el szexuális bűncselekményeket.
A cél az, hogy egyértelművé tegyék azt, hogy a pedofil bűncselekmények elkövetése egy életre nyomot fog hagyni az elkövetőn - hangsúlyozta a Fidesz frakcióvezetője.
A svéd NATO-csatlakozással kapcsolatos kérdésre jelezte: a svéd miniszterelnök látogatása és az elmúlt napok egyeztetései nagyon jó irányba vitték el a két ország kapcsolatát. Ez volt az a gesztus, amit vártak - fogalmazott. Hozzátette: nem tart attól, hogy az Országgyűlés ne támogatná a svéd NATO-csatlakozást a szavazáson. A korábbi sérelmeinket elmondtuk, de most már helyesnek tartjuk, hogyha ezen túllépünk és egy új fejezetet nyitunk - tette hozzá Kocsis Máté, aki szerint a magyar-svéd viszony a partnerség és a jó együttműködés szakaszába léphet.
Nem zárta ki, hogy a frakció tagjai pénteken találkoznak a svéd miniszterelnökkel, de, mint mondta, nem ismeri a skandináv kormányfő programját. Az EP-választást Kocsis Máté várakozásai szerint a kormánypártok meg fogják nyerni, de mandátumbecslésbe nem bocsátkozott