Szájer József (Fidesz) levele Lendvai Ildikónak és Hiller Istvánnak (MSZP)

Tisztelt Frakcióvezető asszony!

Tisztelt Elnök úr!

Korábban számtalan társadalmi és emberi jogi szervezet, országgyűlési képviselő, több alkotmányjogász, az állampolgári jogok biztosának általános helyettese, tegnap pedig maga a köztársasági elnök is úgy nyilatkozott, hogy a Kossuth téri vasfüggöny felhúzása alkotmány- és jogellenes, ráadásul a rendőrség egy olyan intézkedési módot választott, mely eleve kizár minden jogorvoslati lehetőséget.

Számunkra, demokraták számára elfogadhatatlan, hogy tizenhat esztendővel a rendszerváltoztatás után a kormány és a karhatalom ilyen durván és nyíltan alkotmánysértő módon korlátozza az emberek véleménynyilvánításhoz, szóláshoz és gyülekezéshez fűződő jogait.

 

Mi, országgyűlési és európai parlamenti képviselők az alkotmányos jogszabályok megtartására esküdtünk fel, nem pedig arra, hogy eltűrjük az alkotmányellenes intézkedéseket. A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség magyar és európai parlamenti frakciójának tagjai ezért a tegnapi nap folyamán megszüntették a nyilvánvalóan alkotmányellenes állapotot és helyreállították a törvényes rendet a Kossuth téren, biztosítva az emberek szabadságjogainak érvényesülését. Néhány órával később azonban visszaállt a szégyenteljes helyzet, az önmagát törvényen felül helyező hatalom rendőrei ugyanis újra felhúzták a vasfüggönyt.

 

Tisztelt Frakcióvezető asszony!

Tisztelt Elnök úr!

 

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség - a korábbi esetekhez hasonlóan - ebben az ügyben is már többször felhívta a kormány figyelmét a kialakult helyzet tarthatatlanságára. A kormány azonban nem viselkedik demokrataként, ugyanis egyetlen lépést sem tett az alkotmányt súlyosan sértő állapot megszüntetése érdekében. A kormányt így tehát már csak a parlamenti többségét biztosító pártok téríthetik vissza az alkotmányosság mezejére.

Ezért tisztelettel arra kérem Önöket, hogy a Magyar Szocialista Párt a rendelkezésére álló valamennyi alkotmányos, parlamentáris és politikai eszközzel szorítsa rá kormányt, hogy azonnal hagyjon fel jog- és alkotmánysértő tevékenységével, és járjon végre a törvényes úton. Méltatlan egy európai uniós demokráciához, hogy a kormány bukósisakos, azonosítószám nélküli rendőrök sorfala mögé bújik, félve saját polgáraitól.

 

Abban mindenki egyetért, hogy a Kossuth téren jogellenes helyzet jött létre a vasfüggöny felhúzásakor. A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviselői a vasfüggöny lebontásának minden következményét vállalják, ugyanakkor ha a Magyar Szocialista Párt nem tesz meg mindent az alkotmányellenes helyzet felszámolása érdekében, akkor magára vállalja annak felelősségét, hogy ma Magyarországon lábbal lehet tiporni az emberek szabadságjogait.

 

Budapest, 2007. február 3.

 

Tisztelettel:

Szájer József

AZ EPP-ED FRAKCIÓ SZABADSÁGJOGOKÉRT, BEL- ÉS IGAZSÁGÜGYI KÉRDÉSEKÉRT ÉS AZ EURÓPAI ALKOTMÁNYOZÁSÉRT FELELŐS ALELNÖKE

 

 

Kiadó: FIDESZ frakció