Ismét meg kellene győzni a magyar embereket az összefogás szükségességéről. A szövetkezeti forma nem az ördögtől való találmány, Nyugat-Európa számos országában több évtizedes hagyományai vannak.
A termelők csak így védhetik meg érdekeiket a feldolgozó iparral és a szupermarketekkel szemben. - vélekedett Tabajdi Csaba, az MSZP EP delegációjának vezetője a tej- és tejtermékágazattal kapcsolatban rendezett plenáris vitában. A szocialista politikus a magyar tejágazat helyzete kapcsán kijelentette: annak ellenére, hogy 1 millió hektárnyi legelő áll rendelkezésre a magyar tejágazat mégsem versenyképes a Kárpát-medence klimatikus adottságainak köszönhetően. Az egyenletesebb csapadékeloszlás miatt a lengyel-, a szlovák- vagy német tej sokkal gazdaságosabban termelhető, ezért lenne lényegbevágó a magyar gazdák számára a szerződéses kapcsolatok uniós szintű szabályozása. A magas takarmányárak, valamint a Fidesz intézkedései következtében megnövekedett adóterhek, munkabérek és járulékok következtében a jelenlegi kereskedelmi átadási árszinten nem lehet tisztességesen megélni. Bízom benne, hogy a magyar kormány önkéntesen vállalja az uniós jogban előírtakat, ezzel jelentősen javítva a magyar tejágazat helyzetén. A kiegyensúlyozott uniós jogalkotás arra is figyelemmel van, hogy a termelői szervezetek ne kerülhessenek monopol pozícióba sem nemzeti, sem európai szintéren. A szerződéses felvásárlási árak féléves rögzítése nagymértékben hozzájárul a termelőket leginkább sújtó szélsőséges áringadozások kiküszöböléséhez, és a hosszabb távú befektetések támogatásához. Ez elengedhetetlen lépés a tejkvóta rendszer 2015-ös megszűnése előtt. Sajnálatosnak tartom, hogy a Bizottság és a Tanács nem egyezett bele a szerződéses kapcsolatok kötelezővé tételébe. - értékelte az európai tejszektor állapotát Tabajdi Csaba, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság tagja.
Kiadó: Magyar Szocialista Párt Európai Parlamenti Delegációja
OS