A vizsgálatot követő javaslatok között szerepel például az intézet 7. osztálya jelenlegi működtetésének azonnali felszámolása és az ellátottak alapbetegségének megfelelő osztályon való elhelyezése – a 7. osztály volt az, amelynek két ápolónője tavaly év elején beszámolt az osztályon történő visszaélésekről (egyes lakók bántalmazása, megalázása), ezzel kirobbantva az intézettel kapcsolatos botrányt. A minisztériumi vizsgálat javasolja a korlátozó intézkedés alkalmazása helyett új, korszerű terápiás szemlélet és eljárások bevezetését is. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium vizsgálata azért is jelentős, mert 2010 első felében többek között az – akkor még – Egészségügyi Minisztérium is folytatott már vizsgálatot az intézetben, ám az semmilyen visszásságot nem tárt fel. A Minisztérium mostani megállapításai és javaslatai sokat segíthetnek, hogy a pszichiátriai otthonban az emberi méltóság és emberi jogok követelményei maradéktalanul érvényesülhessenek. További információ: Tóth Gergely 70/330-5384 Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány
Kiadó: Állampolgári Bizottság Az Emberi Jogokért
OS