Az LMP társelnöke csütörtökön Esztergomban, a párt megyei képviselőjelöltjeinek bemutatása előtt kijelentette, az Országgyűlés házbizottságának csütörtöki ülésén az derült ki, hogy a kormány napokon belül benyújtja az "Orbán-Putyin paktum névre hallgató" a nemzetközi szerződést, és vélhetőleg néhány napon belül le is akarják "tolni az Országgyűlés torkán".
Schiffer András hozzátette, jelenleg a képviselők nem tudják, hogy mit tartalmaz a szerződés és Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter Szél Bernadett, LMP-s képviselő minden kérdését azzal utasította vissza, hogy ezt majd a parlamentben megválaszolja.
"A kérdésről semmiféle társadalmi vita nem volt és ma a házbizottságban minden tiltakozásunk ellenére az hangzott el, hogy időkeretben akarják ezt az egyezményt megtárgyalni" - hangsúlyozta a politikus.
Úgy fogalmazott: "az elmúlt évtizedekben itt nukleáris nagykoalíció volt. (...) A narancsos és vörös oligarchák mesterségesen drágították a megújuló energiát".
MTI