- Róna Péter közgazdász, jogász, egyetemi tanár vezeti a Jobbik-Konzervatívok európai parlamenti (EP-) listáját - jelentette be pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón Gyöngyösi Márton pártelnök.
Kérdésre válaszolva Gyöngyösi Márton elmondta: az EP-lista második helyén ő maga áll, az őt követő három jelölt nevét pedig a párt szombati budapesti évnyitó rendezvényén jelentik be. A Normális Magyarországot, európai béreket! plakát alatt megtett bejelentésben az ellenzéki politikus arról beszélt: a Jobbik számára már öt éve is az volt az EP-választás tétje, "hogy megvédjük az európai uniós tagságunkat", mivel a legnagyobb veszélynek már akkor azt látták, hogy Orbán Viktor miniszterelnök kivezeti az országot az EU-ból.
Sajnos az idő és az élet minket igazolt - fogalmazott Gyöngyösi Márton.
Hozzátette: a kormányzat "Oroszország ölelésébe sodorja Magyarországot, és a kínai gazdasági térhódításnak ágyaz meg", amivel elárulja nemcsak Magyarországot, de a Szent István-i és az 1956-os örökségét is, eközben pedig szinte megsemmisíti az ország érdekérvényesítő képeségét.
Ma nem túlzás azt mondani, hogy Magyarország kormánya az európai nyugati szövetségek árulója - értékelt a Jobbik elnöke.
Arról beszélt, hogy az ország gazdasági hanyatlásnak indult a rendszerszintű korrupció, az idegen érdekeket kiszolgáló, alacsony bérekre építő gazdaságpolitika és a hatástalanul működő állam miatt.
A következő ötéves EP-ciklus fontos feladataként említette a szólás- és a médiaszabadság korlátozása, az akadémiai és művészeti szabadság lábbal tiprása, a civil szféra üldözése elleni küzdelmet.
Listavezetőjükről szólva Gyöngyösi Márton kijelentette: "Róna Péter egy igazi magyar és egy igazi európai egy személyben", aki az üzleti és az akadémiai világban is helyt állt.
Hozzátette: eközben olyan hazai és nemzetközi kapcsolatrendszerre tett szert, amellyel vissza tudja szerezni Magyarország becsületét, "azt az erkölcsi hitelt, amit az elmúlt tíz évben az Orbán-rendszer szinte a nullára redukált".
Róna Péter az eseményen annak a véleményének adott hangot: a Jobbik a magyar konzervativizmus és polgárosodás legjobb nemzeti hagyományaira építő párt, amely a rendszerváltók által kijelölt úton halad. Szerinte az ország pont azon a tragikus úton jár, ami a trianoni és a második világháború utáni békeszerződéshez vezetett. Most, mint akkor, teljesen magunkra maradtunk - fogalmazott, azt hangsúlyozva, a többi 26 uniós tagállam nem ért velünk egyet, és nem is érti, miért megyünk szembe a közösség politikájával.
Róna Péter azt ígérte: Brüsszelben józan, felkészült, felelősségteljes, a magyar érdekeket mások sértegetése és gyűlöletkeltés nélküli politikával képviseli majd a magyar álláspontot, nem sértegetni fogja a magyar kormányt és nem rendeli másoké alá Magyarország érdekeit. Emellett arra törekszik, hogy olyan politikára bírja az uniót, ami hozzájárul Magyarország tényleges felemelkedéséhez.