A Debreceni Egyetem új díszdoktorai

Tudomány - 2007-11-26

Novembre 24-én, ünnepélyes doktos és díszdoktoravatást tartottak a debreceni Egyetemen. A mostani ünnepség azért volt különleges, mert ismét kitüntetéses doktoravatásra került sor, a kitüntetést személyesen Sólyom László köztársasági elnök adta át. Az egyetem több új díszdoktort is avatott.

Prof. Dipak K. Das 1967-ben mesterfokozatot és diplomát kapott, mint vegyész a Calcuttai Egyetemen, Indiában. Ph.D. fokozatát a biokémia területén 1977-ben a New York-i Egyetemen szerezte meg. Kutatási területe a kardiovaszkuláris megbetegedések állatkísérletes modellezése, a megbetegedések mechanizmusainak és gyógyszeres befolyásolhatóságának tanulmányozása. Professzori címet 1990-ben nyert el a Farmington-i Egyetemen, az USA-ban, Connecticut Államban. Kiemelkedő szerepet vállalt a nemzetközi kardiovaszkuláris kutatások szervezeti kereteinek kialakításában ezen az egyetemen. Magyarország kutatóival 20 éve működik együtt. A Debreceni Egyetemről 7 Ph.D. és Ph.D. hallgató dolgozott laboratóriumában, míg a Farmington-i Egyetemről 1 kutató nyert el Ph.D. fokozatot a Debreceni Egyetemen.

Tudományos közleményei száma meghaladja az 500-at, melynek összesített impakt faktora több mint 2 ezer, s a publikációira történő hivatkozások száma 20 ezer fölötti. Szerkesztett könyveinek száma 31. Számos rangos amerikai és nemzetközi testület tagja és kitüntetés birtokosa. Két nemzetközi folyóirat főszerkesztője, valamint 4 nemzetközi folyóirat szerkesztőbizottsági tagja. Töretlen munkássága és két évtizedes együttműködése a Debreceni Egyetem munkatársaival, méltán emeli Professzor Dipak K. Dast a Debreceni Egyetem Honoris Causa díszdoktorai közé.

 

Dr. Gergely János, az ELTE Széchenyi Díjas emeritus professzora és az MTA rendes tagja az immunológiai kutatások és oktatás magyarországi megteremtésében úttörő szerepet játszott. Elévülhetetlen érdeme, hogy 1974-ben az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen megalapította Magyarországon az első, az országban több mint húsz éven át egyedül működő Immunológiai Tanszéket. Ezt a műhelyt itthon és külföldön egyaránt a modern magyarországi immunológia bölcsőjének tekintik.

Tudományos eredményei közül kiemelendő az ellenanyagot kötő ún. Fc-receptorok szerkezet-funkció kapcsolatának felderítése, és döntő szerepének bizonyítása az immunfolyamatokban kulcsszerepet játszó B-sejtek működésének szabályozásában.

Gergely János meghatározó személyisége a magyar és a nemzetközi immunológiai életnek egyaránt. Már a 70-es évektől kezdődően szervezett nemzetközi szimpóziumokat Magyarországon, és ezzel nagyban segítette a magyarországi kutatók külföldi kollegákkal való együttműködését, ami nélkülözhetetlen volt a magas színvonalú kutatások itthoni megindításához. Nemzetközi elismertségét igazolja, hogy éveken át elnöke volt az Immunológiai Társaságok Európai Szövetségének (EFIS), továbbá az Ő szervezésében rendezték meg Budapesten 1978-ban az Európai Immunológiai Kongresszust, majd 1992-ben az Immunológiai Világkongresszust is.

Gergely János nagy tudású, iskolateremtő mester, akinek tanítványai itthon és szerte a világban vezető pozíciót töltenek be, és nemzetközileg is elismert, magas színvonalon művelik és oktatják az immunológiát.

 

Karl Strambach professzor a Frankfurti Egyetemen folytatott matematikai tanulmányokat 1961-65 időszakban. Korai tudományos munkásságára nagy hatással voltak Reinhold Baer és Hans Freudenthal, akik a múlt század kiemelkedő matematikus tudósai voltak. 1968-ban Tübingenben habilitált. 1971-től a Kieli Egyetemen egyetemi tanár, majd 1972-től az Erlangen-Nürnbergi Egyetem Matematikai Intézetében tanszékvezető egyetemi tanár. Az 1985-87 években a Természettudományi Kar dékánja. Tudományos munkássága során a geometria, a topológia és az algebra fontos területein ért el alapvető eredményeket.

Több tekintélyes nemzetközi matematikai tudományos folyóiratnak vezető szerkesztője. 30 éven keresztül a Geometriae Dedicata folyóirat főszerkesztője volt, neve összeforrt a folyóirat által képviselt tudományos profillal. 2001-ben új, sikeres tudományos folyóiratot alapított Advances in Geometry címmel tudományos programjának megfelelően. Jelenleg is rendszeresen folytat kutatási és egyetemi oktatási együttműködést nemzetközi partnerekkel, beleértve az eredményes debreceni együttműködését is. Iskolateremtő tevékenységével is nagy hatást gyakorolt a tudomány fejlődésére. 29 tanítványa védte meg PhD értekezését témavezetésével, azóta közülük többen tudományterületük vezető kutatóivá váltak a világ különböző egyetemein. Több mint 100 tudományos művet (dolgozatot, monográfia fejezetet és monográfiát) publikált a legjelentősebb nemzetközi folyóiratokban és tudományos kiadóknál.