Az Egyesület a Felsőoktatásért és a Kutatásért nov. 17.-én konferenciát szervezett A Tudomány önmagáról címmel. A konferencián neves kutatók szólaltak fel a tudomány intézményrendszere, finanszírozása, a tudományos igazság, valamint a tudomány és a nyilvánosság kapcsolatának kérdésében.
A résztvevő tudományos kutatók szerint a tudományos alapú szakszerűségnek, a racionális döntéshozatalnak nélkülözhetetlen szerepe van a demokratikus társadalomban. A tudományos kutatás és oktatás intézményrendszere hatékony működése alapvető társadalmi érdek. A hozzászólók egyöntetűen úgy vélekedtek, hogy az azonnali alkalmazhatóság követelménye a tudomány legfontosabb feladatát, a jövő, a lehetőségek vizsgálatát teszi lehetetlenné. Az államnak továbbra is szerepet kell vállalnia az alapkutatások, valamint a közcélokhoz kapcsolódó K+F finanszírozásában. Elsősorban állami, hatósági kontroll akadályozhatja meg, hogy a gazdasági szervezetek érdekeiknek megfelelően manipulálják a tudományos eredményeket.
A rendelkezésre álló források szűkösek, ám a finanszírozás hatékonyságát az is csökkenti, hogy a tudományos kutatás intézményeit gyakran a szervezettől idegen funkciókkal látják el, az intézményekkel szemben támasztott elvárások sokszor nem felelnek meg az adottságoknak és a lehetőségeknek. A finanszírozás és az intézményi háttér nem alkot rendszert. A kutatók javadalmazása és egzisztenciális biztonsága egészségtelen polarizálódást mutat: az idősebb és tekintélyesebb szakemberek csak több állással jutnak méltányos jövedelemhez, míg gyakran kiváló tudású fiatalok képtelenek tartós álláshoz jutni a szeszélyesen meghirdetett ösztöndíjak igénybe vétele után. Így hiába a jelentős pályázati támogatás, végül mégis kénytelenek külföldön állást keresni. Más országok példái azt mutatják, hogy a teljesítményhez kötött biztonság jelentős vonzerő lehet fiatal kutatók számára.
A tudománymetria szakértői arra hívták fel a figyelmet, hogy a tudományos munka minősítése összetett feladat. Az egyes tudományágakban kifejtett munkásság elsősorban az azonos területen működők teljesítményével hasonlítható össze, gondosan kiválogatott kritériumok alapján. A természettudomány és a társadalomtudomány minősítése eltérő megközelítést kíván. A társadalomkutató nem a függetlennek tételezett egyetemes létezés törvényszerűségeit írja le, hanem annak a kultúrának a természetét, amelyben kutatásának tárgyával együtt maga is él.
Továbbra sem jutottak nyugvópontra a tudományos igazságra vonatkozó viták - hangsúlyozták a résztvevők. Szükség van a tudományosság kritériumainak megalkotására, mert ma gazdasági, politikai, vallási törekvések sokasága igyekszik szert tenni tudományos legitimációra.
A tudományos eredményeket közvetítő oktatás és az ismeretterjesztés az értő nyilvánosság megteremtésének előfeltétele. A tudomány demokratikus funkcióját veszélyezteti az eredmények titkosítása is.
Kiadó: Egyesület a Felsőoktatásért és Kutatásért