Aki még nem oltatta be magát, minél előbb kérje az oltást! - áll Freund Tamásnak, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnökének a koronavírus-járvány negyedik hullámával és a harmadik oltás szükségességével kapcsolatos állásfoglalásában, amelyet pénteken juttatott el az MTI-hez.
Magyarországon is emelkedik a koronavírus delta variánsával fertőzöttek száma. "A Magyar Tudományos Akadémia elnökeként szakértők szakmai véleménye alapján javaslatokkal kívánom segíteni Magyarország kormányának, szakembereinek és állampolgárainak a felkészülését a negyedik hullámra és megküzdését a Covid-19-járvánnyal" - írta Freund Tamás.
Freund Tamás leszögezte: a védőoltások a járvány elleni védekezés legfontosabb eszközei, "jelen tudásunk szerint" hatásosak és biztonságosak, komoly mellékhatások előfordulásának gyakorisága igen alacsony, különösen a Covid-19 életet veszélyeztető és egészségkárosító hatásaival összevetve.
A világ számos országából érkező beszámolók szerint a negyedik hullám során kórházba vagy lélegeztetőgépre került betegek csaknem 90 százaléka az oltatlanok közül kerül ki. A védőoltás nem csak a halálozások megelőzése miatt fontos, hiszen az új koronavírus hosszan tartóan és súlyosan károsítja az érrendszert, a véralvadást és az idegrendszert is
Harmadik oltás jelenleg azoknak javasolt, akiknek a szervezetében nem mutatható ki ellenanyag. Ennek vizsgálata kiemelten fontos a 60 év felettiek, az immunhiányos vagy csökkent immunitást okozó kórképekben szenvedő betegek és a fertőzésnek fokozottan kitett - például egészségügyben dolgozó, közszolgálatot ellátó - állampolgárok esetében - tette hozzá.
Az akadémia elnöke szerint fontos, hogy a fiatalok, 12-18 évesen is megkapják a védőoltást, különösen azok, akik krónikus betegségben szenvednek, fogyatékkal élnek, illetve akiknek családtagjai immunhiányos vagy egyéb krónikus betegségben szenvednek. A Pfizer és a Moderna vakcinája már megkapta az erre vonatkozó engedélyt.
"Mivel ismertté vált, hogy a fiatalabbak körében is előfordulnak súlyos, esetenként hosszú távú károsodást okozó Covid-19-kórképek, ennek a kérdésnek fokozott figyelmet kell szentelni. Egyetértünk az iskolákban elindított oltási kampánnyal, és azt támogatjuk" - áll a dokumentumban.
Az akadémia elnöke azt javasolja a kormánynak: "mindent tegyen meg annak érdekében, hogy minél több magyar állampolgár megkapja az engedélyezett vakcinák megfelelő adagjait, és így sikerüljön a járvány következő hullámát megelőzni".
Ennek érdekében Freund Tamás szerint érdemes megfontolni a "kötelező, az oltási hajlandóságot erősen csökkentő regisztráció eltörlését", az oltások széles körű beadási lehetőségének bővítését, az oltások ajánlásában és beadásában dolgozó orvosok lehetőség szerinti tehermentesítését, továbbá a veszélyeztetettek, idősek antitestszint-mérésének lehetővé tételét állami támogatással.
Javasolja az elzárt, gyakran szegénységgel küzdő településeken az oltásban való részvétel támogatási lehetőségeinek feltárását és bevezetését, valamint annak vizsgálatát, hogy mi az oka a vakcina visszautasításának, illetve, milyen területi, szociális és gazdasági egyenlőtlenségek vannak az átoltottságban, és ez alapján megtervezett intézkedések végrehajtását.
Az akadémia elnöke szerint érdemes továbbá a kormánynak megfontolnia a védettségi igazolvány és a maszkviselés előírását a nagyobb tömeget vagy fokozottan érzékeny populációt fogadó, elsősorban zárt terű események látogatásához, amint a járványhelyzet alakulása indokolttá teszi.
Ez már több európai országban újra gyakorlat, ideértve az éttermek látogatását is - figyelmeztetett az akadémia elnöke.
Freund Tamás az Akadémia irányításával folyó hosszú távú kutatások jelentőségét is kiemelte.
Az úgynevezett hosszú Covid-betegség egyre szélesebb körben terheli az egészségügyi rendszert, és komoly gondokat okozhat a felismerése és megfelelő kezelése. A pszichés problémáktól a súlyos idegrendszeri tünetekig változatos formákban jelentkezik, ezért gyógyításához nélkülözhetetlen a tudományos és klinikai elemzés. A kórkép megjelenését jelentősen befolyásolhatja az adott ország népességének gazdasági és szociális helyzete, így ezek a kutatások Magyarországon is különösen fontosak - írta.
Az akadémia a miniszterelnöktől felkérést kapott "egy poszt-Covid-stratégia, továbbá egy hosszú távú általános pandémiás terv kidolgozására, amire a kormány az MTA bázisköltségvetésében 2022-től jelentős forrást biztosít" - közölte.
Freund Tamás az álhírek veszélyei is felhívta a figyelmet. Közölte: az akadémia határozottan állást foglal a főleg a közösségi médiában terjedő, hamis, tudománytalan információk ellen, amelyek elbizonytalanítják az oltásra jelentkezőket.
Bár a védőoltások nem jelentenek százszázalékos védelmet, és előfordulhatnak mellékhatások is, így ezek folyamatos és nyilvános követése kiemelt jelentőségű feladat, ám ez csak szigorú, transzparens tudományos módszertannal végezve szolgálja a lakosság és a népegészségügy érdekeit. Ma már több százmillió beadott védőoltás követése bizonyítja, hogy a vakcinák hatékonyan védenek a megbetegedéssel szemben, és az eddig ismert, esetenként agresszíven fertőző variánsok - például a delta - esetében is jelentősen mérsékelik a megbetegedés súlyosságát - írta.