24 órával elhalasztotta a NASA az Atlantis visszatérését, miután az űrsikló legénysége két űrszemétnek tűnő tárgyat látott a gép környékén lebegni, melyek egyáltalán nem kizárt, hogy az űrsiklóról váltak le.
Ma reggel az Atlantis legénysége a robotkar segítségével tetőtől talpig megkísérli átvizsgálni az űrsiklót az esetleges sérülések vagy hiányzó alkatrészek után kutatva. Az űrsikló-program vezetője, Wayne Hale szerint a hővédő csempék közé nyomott kitöltőanyag egy darabja rázódhatott ki a keddi leszállás előtti tesztek során. A kitöltő anyag biztosítja a csempék számára a tágulás és az összehúzódás lehetőségét, melyek az űr hőmérséklet-ingadozásai következtében alakulnak ki.
Egy ilyen kiálló anyagdarabot még két nappal a kilövés utáni ellenőrzés során fedeztek fel, ami az űrsikló hidraulikus rendszerének vagy manőverező hajtóműveinek beindításakor elszabadulhatott. Az anyagdarab nem jelent veszélyt az űrsiklóra nézve, azonban a földi irányítás korántsincs meggyőződve róla, hogy valóban ez az objektum lebegett-e el az Atlantis mellett. Annak ellenére hogy felvétel is készült róla, nem lehet egyértelműen meghatározni az eredetét, illetve van egy második objektum is, amit Brent Jett parancsnok látott.
Mivel az első objektum a hajtómű begyújtása után jelent meg, erről feltételezik hogy a rázkódás hozhatta le az űrsiklóról és a felvételek alapján valamilyen plasztik anyag lehet. A második azonban már érdekesebbnek tűnik: ez egy fényes, fémes csillogású valami volt, a kapitány beszámolója szerint egy jókora fémkapocsra emlékeztetett és a lassan sodródó első objektumnál lényegesen gyorsabban távolodott.
A teljes bizonytalanságnak köszönhetően az űrhajósok mai napja a géptest teljes átvizsgálásával fog telni. Ha a lebegő tárgy valóban a hőpajzsról származik, akkor azt könnyedén be tudják azonosítani, ami nagyban meggyorsítaná a munkát. Ha viszont ez nem hoz eredményt, akkor elképzelhető, hogy szerda helyett csak pénteken kísérelheti meg a leszállást az Atlantis, ami nem is olyan nagy baj, mivel jelenleg elég kedvezőtlen az időjárás a Kennedy Űrközpont környékén. Az űrsikló készletei szombatig elegendőek. (forrás: sg.hu)