Debreceni Aneszteziológiai Napok

Tudomány - 2006-10-12

A Debreceni Aneszteziológiai Napokat idén negyedik alkalommal rendezi a DE OEC Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Tanszéke – tájékoztatott Dr. Fülesdi Béla egyetemi tanár, a tanszék igazgatója.

A rendezvény témájának középpontjában idén a szívsebészeti altatóorvoslással és a kardiológiai intenzív terápiával kapcsolatos legújabb ismeretanyag áttekintése áll. A témával kapcsolatos érdeklődést jelzi, hogy a rendezvényen 400 fős hallgatóság jelezte részvételi szándékát az ország különböző kórházaiból és egyetemi klinikáiról.

 

A konferencián a szakma legkiemelkedőbb hazai képviselői mellett meghívott előadóként számos külföldi szakember tart előadást; egyebek között Hollandiából, az Egyesült Államokból, Ausztriából és Romániából érkeznek vendégek. A szomszédos országokból a határon túli magyarok közül is sokan elfogadták a meghívást, és részt vesznek a konferencián, megalapozva ezzel a további együttműködés lehetőségét és ápolva a korábban kialakult szakmai munkakapcsolatot.

 

A megnyitót követően átnyújtották a „Pro Anaesthesia Debreceniensi” oklevelet, amellyel minden évben azokat ismerik el, akik a debreceni altatóorvoslás és intenzív terápia létrejöttében és fejlődésében elévülhetetlen érdemeket szereztek. Idén Dr. Aranyosi János, a Kenézy Gyula Kórház nyugalmazott aneszteziológus és intenzív terápiás főorvosa részesül az oklevélben.

 

A konferenciát egy olyan kiscsoportos, elsősorban gyakorlati ismereteket nyújtó kurzus előzi meg, mely a Magyar Anesztézia Szimulációs Központ kihelyezett tanfolyama. Ennek témája az altatóorvoslás egyik legnagyobb kihívást jelentő kérdése, a nehéz légút biztosítás. A tanfolyam keretében a résztvevőknek lehetőségük nyílik megismerkedni a légútbiztosítás korszerű módszereivel és fantomok segítségével gyakorlati ismereteket is szerezhetnek.

 

A tudományos ülés fő témájának különleges fontosságot kölcsönöz az a tény, hogy hazánk a szív-és érrendszeri betegségek előfordulásának és halálozásának vonatkozásában Európában sajnos igen előkelő helyen áll. Ezért a szívelégtelenség, a szívinfarktus és a veleszületett szívbetegségek kritikus állapotainak megfelelő diagnosztikája, gyógyszeres és műtéti kezelése alapvető jelentőségű a betegellátásban. A témával kapcsolatos összefoglaló előadások célja a legkorszerűbb ismeretanyag átadása.