A magyar tudományos élet egyik legrangosabb díját, a Bolyai-díjat szeptember 30-án, vasárnap adták át negyedszer a díj története során, ezúttal Dr. Lovász László matematikus professzornak, az ELTE TTK Matematika Intézete igazgatójának. A Bolyai-díjátadó gálaműsoron Dr. Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke - aki egyben a Bolyai-díj 2007 Díjbizottságának elnöke - adta át a díjat a Vígszínházban. Az elismeréssel 50 ezer euró pénzjutalom jár.
Dr. Lovász László 1971-ben az ELTE TTK matematika szakán fejezte be tanulmányait, ekkor sikerült bebizonyítania Berge francia matematikus mintegy húsz éve nyitott "perfekt gráf sejtését". 1978-ban Kneser egy régóta nyitott kombinatorikai problémáját oldotta meg egy új módszer segítségével, 1979-ben pedig Shannon "Ötszög-problémáját".
Hat éven keresztül tanított a világhírű Yale Egyeremen, majd 1999-től 2006-ig a Microsoft Kutatóintézetének kutatója volt. A Microsoft Kutatóintézetében feleségével létrehozott egy, hálózatokon való adattérítést segítő algoritmust, melyet a Windows Server 2003-ba be is építettek.
2006 óta az ELTE TTK Matematika Intézetének igazgatója. 1979-ben lett a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, 1985-ben a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjává választotta.
(www.edupress.hu)