Dream Makers díj egy debreceni professzornak

Tudomány - 2009-04-23
Az immunhiányos betegségek felismerését és kezelését segítő Jeffrey Modell Alapítvány nemzetközi elismerését, a Dream Makers díjat 2009. április 23-án New Yorkban vehette át Dr. Maródi László, a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumának professzora. A díjjal idén először tüntették ki azokat a szakembereket, akik munkásságukkal világszerte kiemelkedően sokat tettek az immunhiányos betegek gyógyításáért.

A tizenhárom díjazott között mindössze három európai kitüntetett szerepel, köztük a debreceni Jeffrey Modell Központ vezetője.

Az elmúlt öt évben jelentősen emelkedett a felismert és kezelt immunhiányos betegségek száma Közép- és Kelet-Európában, többek között a Debreceni Egyetem Infektológiai és Gyermekimmunológiai Tanszéke által irányított J Project elnevezésű, 15 országot érintő nemzetközi tudományos programnak köszönhetően. A primer immunhiány betegségek korai felismerése az életveszélyes következmények, elsősorban a súlyos fertőzések és daganatos megbetegedések megelőzése miatt rendkívül fontos.

A Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumának genetikai vizsgálatokat is folytató tanszéke 2008 óta hivatalosan is Jeffrey Modell Immundeficiencia Referencia Centrumként működik, vezetője Dr. Maródi László 2009. április 23-án New Yorkban vette át eddigi munkájának elismeréséül a Jeffrey Modell Alapítvány által létrehozott Dream Makers díjat. Az idén először odaítélt kitüntetésben olyan tizenhárom szakember, illetve szervezet részesült, akik különösen sokat tettek világszerte az immunhiányos betegekért.

 

„Nagy megtiszteltetés számomra, hogy elsők között vehettem át a Dream Makers díjat, melyet az alapítók azoknak dedikáltak, akik megvalósíthatatlannak tűnő álmokat hívtak életre. Az én álmom már részben megvalósult: centrumunk a régió 15 országában segíti az immunhiányos megbetegedésben szenvedők gyógyítását, valamint koordinálja a környező országokban működő alapítványi központokat. A végső cél, hogy kialakulóban lévő génterápiás eljárásokkal valamennyi pácienst kigyógyíthassuk az élettel hosszú távon össze nem egyeztethető, súlyos immunhiányos betegségekből” - mondta Prof. Dr. Maródi László, az Infektológiai és Gyermekimmunológiai Tanszék vezetője az elismerés átvételét követően.

 

Vicki és Fred Modell 1986-ban New Yorkban hozta létre a Jeffrey Modell Alapítványt primer immunhiányos betegségben elhunyt fiuk, Jeffrey emlékére, hogy a veleszületett immunhiány betegségek színvonalas molekuláris diagnosztikáját, korai felismerését és kezelését, valamint újszülöttkori szűrését segítse. Az alapítvány azóta 6 kontinens 39 országában hozott létre központokat, melyek közül a legrangosabbak, a rendszerint egyetemeken – köztük a Debreceni Egyetemen – működő dedikált Jeffrey Modell Diagnosztikai és Referencia Központok.