Együttműködési megállapodást kötött Franciaország legnagyobb élettudományok területén működő versenyképességi pólusa, a párizsi központú Medicen és a Debreceni Egyetem. A különböző - terápiás területekkel és technológiákkal foglalkozó Medicen és a Debreceni Egyetem együttműködésének a lényege, hogy a francia fél adja a Debreceni Egyetem számára a tudást és a tapasztalatot, amely egy sikeres, az élettudományok területén működő pólus létrehozásához és működtetéséhez szükséges.
A Medicen arra vállalkozik, hogy megvalósítsa a pólusok mintamodelljét Magyarországon. Ezzel a megállapodással a tudományos együttműködések kiszélesítésére is lehetőséget teremtenek.
Ez a kooperáció pontosan azt a stratégiai célkitűzést valósítja meg, amelyet Nicolas Sarkozy elnök úr a tavaly szeptember 14-én Magyarországon tett látogatása során indítványozott. Akkor a francia elnök a következőket mondta: „Valósítsanak meg országaink közös versenyképességi pólusokat és Magyarország valamint Franciaország közötti tudományos együttműködés szolgáljon példaként egész Európa számára.”
2005-ben a francia kormány az ország versenyképességének növeléséért létrehozta a versenyképességi pólusokat. Az országban négy év alatt 71 pólus – köztük 7 az élettudományok területére fókuszálva - jött létre, amelyekben kis- és nagyvállalatok, kutatóintézetek és egyetemek működnek együtt olyan közös projekteken, amelyek teljes mértékben a piac igényeinek megfelelően vannak kialakítva. Az elmúlt három évben 28 közösen megvalósított projekt került a Medicen által akkreditálásra, összesen 128 millió euró értékben, és az összes kifizetett támogatás mértéke 46,8 millió euró volt.
A versenyképességi pólusok közül kiemelt jelentőséggel bír a Medicen, amely 2010-re Európa vezető innovációs pólusa kíván lenni a legkülönbözőbb terápiás területeken. A Medicen elnöke, Jean-Claude Muller nemrégiben hazánkban járt és több kormányzati képviselővel is találkozott, többek között Bajnai Gordonnal, a napokban kinevezett Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági miniszterrel is, és felajánlotta hogy a Medicen tapasztalataival segíteni fogja a Debrecenben alakuló versenyképességi pólus elindítását.
A kormányzat és az ipar erős összefogását jól példázza, hogy Jean-Claude Muller egyben Európa vezető gyógyszergyárának, a sanofi-aventis (hazánkban: sanofi-aventis/Chinoin) csoportnak a kutatásokért felelős alelnöke is. Ez a partnerség jelenti egyben a francia pólusok sikerének egyik zálogát is, és biztosítja az európai országok tudományos együttműködését a versenyképességi pólusok keretein belül.
A Debreceni Egyetem, Magyarország egyik legnagyobb kutató egyeteme, különösen az orvos-biológiai kutatások és az innováció terén jeleskedik. Jelenleg egy élettudományok területére fókuszáló versenyképességi pólus, a Pharmapolis kialakításán dolgozik a debreceni régióban. A beruházás EU támogatás, kormányzati és magántőke segítségével valósul meg ipari és közszférában tevékenykedő partnerek bevonásával. Amikor márciusban az egyetem rektora, Fésüs László Jean-Claude Muller előadásában megismerkedett a Medicen elismerésre méltó tevékenységével, nyilvánvalóvá vált, hogy a közös tevékenység és a Medicen-típusú pólus magyarországi létrehozása számos előnnyel bír. A rektor a következőket fogalmazta meg: „Eltökélt szándékunk kiaknázni a Medicen által felhalmozott tudást és tapasztalatot a versenyképességi pólusunk kialakításában valamint e kiváló modell használatának magyarországi elterjesztésében.”