Először észlelt neutroncsillag-összeolvadásból származó gravitációs hullámokat a LIGO és a VIRGO

Tudomány - 2017-10-16

Először sikerült kutatóknak közvetlenül észlelniük neutroncsillag-összeolvadásból származó gravitációs hullámokat az amerikai lézer interferométeres gravitációshullám-vizsgáló obszervatórium (LIGO) és olaszországi párja, a VIRGO detektoraival, az ütközést kísérő fényjelenséget is megtudták figyelni mintegy 70 földi és űrtávcsővel.

Az augusztus 17-én magyar idő szerint 14 óra 41 perckor észlelt kozmikus jelenség viszonylag közel, a Földtől nagyjából 130 millió fényévnyire következett be. A két, mintegy 1,1 és 1,6 naptömegű neutroncsillag nagyjából 300 kilométerre megközelítette egymást, majd egyre gyorsulva, spirális pályán összeütközött, miközben mintegy 100 másodpercen keresztül gravitációs hullámjeleket keltettek - olvasható a LIGO honlapján

A mostani az első alkalom, amikor a tudósok egy kozmikus jelenséget a gravitációs hullámjelek mellett elektromágneses sugárzás formájában is képesek voltak megfigyelni. A neutroncsillag-összeolvadást kísérő fényjelenségek részletes vizsgálatához azonban szükség volt a forrás galaxis pontos meghatározására. A helyszín gyors azonosításában a Frei Zsolt Széchenyi-díjas asztrofizikus és kutatócsoportja által összeállított, mintegy 2,5 millió galaxist tartalmazó katalógus is segítette a tudósokat - közölte a Magyar Tudományos Akadémia az MTI-vel.

Az eredményeket a Physical Review Letters című folyóirat legfrissebb száma közli.