Elsőként dolgoztak ki nem antibiotikumos kezelést a tuberkulózis gyógyítására

Tudomány - 2018-09-12

A világon elsőként fejlesztettek ki nem antibiotikumalapú szert a tuberkulózis kezelésére a Manchesteri Egyetem kutatói, reményeik szerint 3-4 éven belül megkezdődhetnek a vegyület klinikai vizsgálatai.

A gümőkór, vagy tuberkulózis rendkívül fertőző, baktérium okozta betegség, amely leggyakrabban a tüdőt támadja meg - írta a Science Daily tudományos-ismeretterjesztő portál.

"Immár több mint hatvan éve az antibiotikumok jelentik az egyetlen fegyvert, amelyet az orvosok be tudnak vetni a tuberkulózis ellen. Az antibiotikumrezisztencia azonban egyre súlyosabb problémát jelent, az elhúzódó kezelés pedig nehézkes és megterhelő a páciensek számára" - mondta a projektet vezető Lydia Tabernero.

A tébécés betegeknek jelenleg egy erős antibiotikumokból álló koktélt kell szedniük 6-8 hónapon keresztül, ami gyakran kellemetlen mellékhatásokkal jár és még így is 20 százalék a kockázata, hogy a betegség kiújul.

"Annak ellenére, hogy már száz évvel ezelőtt kifejlesztették a tuberkulózis elleni védőoltást, ma mégis úgy tartják, hogy minden harmadik ember fertőzött a világon. Évente nagyjából 1,7 millióan halnak bele a betegségbe világszerte. 2018-ban 7,3 millió embert diagnosztizáltak és kezeltek tuberkulózissal, 2016-ban 6,3 milliót" - mutatott rá az egyetem szóvivője.

Hozzátette, a fertőző betegség Afrikában és Ázsiában a leggyakoribb, de Nagy-Britanniában is egyre növekszik a tébécések aránya és Londont ma már gyakran a gümőkór európai fővárosaként emlegetik.

A tíz év kutatásainak eredményeként kifejlesztett új szer a betegséget okozó mycobacterium tuberculosis védekezőképességét célozza meg, nem magát a baktériumot, valamint képes kiiktatni annak egyre gyakoribb antibiotikum-rezisztens törzseit.

A baktérium védekezőképességének gyengítése növeli az esélyét, hogy a szervezet immunrendszere ellássa a feladatát és megsemmisítse a kórokozót.

A Journal of Medicinal Chemistry című folyóiratban publikált tanulmány szerint ez az első olyan nem antibiotikumalapú készítmény, amellyel sikerrel kezelték a tuberkulózist állatoknál.

A Manchesteri Egyetem szakembereinek készítményét ugyanis sikerrel alkalmazták akut és krónikus tuberkulózisos tengerimalacokon az egyesült államokbeli Rutgers Egyetemen.

Tabernero szerint a szer nem károsítja az emberi sejteket. Hozzátette, hogy a következő lépés a további tökéletesítés lesz és számításaik szerint 3-4 éven belül megkezdődhetnek a klinikai vizsgálatok.