Fiatal magyar tudós nemzetközi elismerése

Tudomány - 2006-10-16

Nagyszabású ünnepség keretében vehette át Prágában dr. Tamás Gábor szegedi kutató 24 fiatal európai tudós mellett, egyetlenként a kontinens keleti feléről a kutatásaihoz elnyert 1 millió eurós (272,5 millió forintos) díjat.

A EURYI (European Young Investigator Awards/ Fiatal európai kutatói díj) - egy projektfinanszírozási pályázat, amelyhez a szükséges pénzösszeget 20 európai ország nemzeti kutatási szervezete ajánlotta fel. Az idén 11 ország 25 fiatal pályázója nyerte el a támogatást. Dr. Tamás Gábor mellett idén 5-5 francia és holland, 4 német, 2-2 dán, olasz, svéd, 1-1 finn, görög, spanyol és svájci kutató nyerte el a támogatást.

 

A 37 éves magyar kutató a Szegedi Tudományegyetem Összehasonlító Élettani Tanszékének a docense. 1993-ban Szegeden végzett biológusként, s alma materében kezdte el a doktori fokozathoz szükséges kutatásait. Hamarosan azonban Oxfordba került, ahol Somogyi Péter irányítása alatt dolgozott. Az angliai egyetemen szerezte meg a PhD-t, majd posztdoktori kutatásokat végzett egy éven át, s csak 1998-ban tért vissza Szegedre. Kutatócsoportját 2000-ben alapította.

 

"Külön öröm számomra, hogy a díjat Thorsten Wiesel Nobel-díjas agykutató adta át" - nyilatkozta az MTI-nek dr. Tamás Gábor, Kutatásaival kapcsolatban elmondta, hogy csoportja egyes idegsejteknek az agykéreg bonyolult hálózatában betöltött szerepét vizsgálja. "Olyan ez, mintha azt elemeznénk, hogy milyen szerepet tölt be az egyén a társadalomban".

 

A team kétféle idegsejttel végez vizsgálatokat. Az egyik gátlónak vélt idegsejt esetében éppenséggel azt feltételezték, hogy speciális kötés révén, GABA-receptorok (gamma-aminovajsav) közvetítésével erőteljes stimuláló hatást fejt ki, komplex idegi hálózatokat hozva működésbe.

 

"Az agykéreg eddig leggátlóbbnak hitt idegsejtféleségéről derült ki, hogy a legserkentőbb" - mondta dr. Tamás Gábor. Három évvel ezelőtt derült ki egy másik gátló sejtféleségről, hogy a lassú gátlás forrása. "Azt keressük, hogy mi teszi lehetővé, hogy így hassanak. Teljesen újszerű elgondolásaink vannak" - tette hozzá a tudós.

 

Dr. Tamás Gábor az MTI kérdésére elmondta, hogy az, amit a csoport végez, mind színvonalában, mind hatásában megfelel az alapkutatás kritériumainak, vagyis nehéz megjósolni, hogy mi lesz később a tényleges gyakorlati haszna.

 

Ám mivel a kétfajta sejt nagyon fontos szerepet játszik a sokakat érintő depresszió és a kisebb számú, de általában igen intelligens embereket sújtó skizofréniában, valamint (nem olyan direkt módon) az epilepsziában, e sejtek titkainak megfejtése lehetővé teheti a felsorolt betegségek egészen más módon történő kezelését. (forrás: National Geographic Online)