A Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Hidrobiológiai Tanszéke sikeres akkreditáció után hidrobiológus mesterszakot (MA, MSc) indíthat 2009 szeptemberétől. A szak kialakításának feltételei az országban egyedülállóan a Debreceni Egyetemen alakultak ki, így a bolognai alapképzésben tanuló hallgatók csak a debreceni intézményben válhatnak okleveles hidrobiológussá.
A hidrobiológia az egyik olyan stratégiai diszciplína, amely hozzájárulhat a környezetrombolás, a felszíni és felszín alatti ivóvízkészlet szennyeződésének, az élőhelyek degradálódásának, az élővilág elszegényedésének megakadályozásához, valamint a klímaváltozás vizeinket érintő hatásainak nyomon követéséhez és kivédéséhez.
A hidrobiológus mesterszak elvégzésével megszerzett ismeretanyag hasznosítható lesz minden olyan vizekkel kapcsolatos tevékenység esetében, ahol a vízi élőlényeknek, a vízi ökológiai rendszereknek, illetve az azokra való hatásoknak a víz, vagy a felhasználók szempontjából jelentősége van.
A hidrobiológiához értő szakemberek képzésének a Debreceni Egyetemen nagy hagyományai vannak, jogelődjében - a Kossuth Lajos Tudományegyetemen - már 1966-ban elkezdődött, és tíz éven keresztül folyt hidrobiológus képzés, ám a biológus/ökológus képzés 1975-ös (debreceni) indulásakor a hidrobiológia beleolvadt az ökológiai szakirányba. Az aktuális helyzetet elemezve elmondható, hogy a hazánkban jelenleg dolgozó hidrobiológusok a tudományegyetemek biológus szakjairól kerültek ki.
Miután a felsőoktatás korszerűsítése - az Európai Felsőoktatási Térséghez való csatlakozás szellemében - lehetővé teszi a társadalmi-gazdasági szempontból fontos szakterületeken mesterszakok létesítését, a hidrobiológus képesítés - mesterdiploma formájában - a hazai munkaerőpiac egyik értékes elemévé válhat. A mesterszak létrehozásával olyan képzési irány valósul meg, ami lehetővé teszi, hogy a vízzel - mint a természeti javak közül a legveszélyeztetettebb és legkorlátozottabb mértékben rendelkezésre álló elemmel - speciálisan képzett, az egyre szigorodó nemzetközi követelmények teljesítéséhez értő szakemberek foglalkozhassanak.
A Természettudományi és Technológiai Karon kialakított mesterszakon a kar oktatóin túl az agrár, orvosi és jogi képzési területek helyi szakemberei is oktatni fognak, hozzájárulva a hallgatók multidiszciplináris nézőpontjának kialakításához.
A 2003-ban alapított Hidrobiológiai Tanszék nemzetközi elismertségéhez a szakalapításon túl az is hozzájárul, hogy az egyetem és a város vezetőinek, valamint az országos szakmai testületeknek a támogatásával elnyerték a háromévente megrendezendő, Congress of the International Association Theoretical and Applied Limnology világkongresszus 2013-as rendezési jogát.
(www.edupress.hu)