Filmekkel és konferenciákkal reklámozzák Debrecen gazdasági, szabadidős és oktatási lehetőségeit a következő hónapokban, azért, hogy a városnak egyenlő esélyei legyenek az Európai Neutronkutatóért folytatott versenyben. Debrecennek több reklámra van szüksége ahhoz, hogy meggyőzzék a neutronkutató leendő tudósait arról, érdemes itt dolgozni és élni.
A következő hónapokban a városról több film is készül, márciusban és áprilisban pedig konferenciákat szerveznek Debrecenben .
Az Európai Neutronkutató Központ létrehozásáért három ország városai versengenek: a svéd Lund, a spanyol Bilbao és Debrecen. A tervek szerint a debreceni központ a Mikepércsi út melletti területen épülne fel egymilliárd euróból – 20-25%-kal kevesebb pénzből, mint a másik két országban.
Debrecen mellett szól a jelentős szakmai és tudományos bázis.