MTA: részleges megállapodás született az Akadémia és az ITM között

Tudomány - 2018-09-16

Részleges megállapodás született a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) és az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) között a kutatóintézet-hálózat zökkenőmentes működésének jogi-gazdasági hátteréről azon az egyeztetésen, amelyet szeptember 12-én folytatott az MTA szakértői munkacsoportja a tárca szakértőivel - közölte az Akadémia vasárnap.

A megbeszélés eredményeképpen a felek megállapították, hogy a finanszírozás feltételei az elfogadott költségvetési törvény szerint adottak, és kialakítják a törvény végrehajtásának jogi-igazgatási feltételeit.

Az átvilágítás lefolytatása előtt az intézményi struktúrát érintő döntések nem történnek - közölte az Akadémia.

Az Akadémia - beleértve az intézethálózatot - 2019. évi költségvetésének tervezése a jogszabályokban előírt módon és határidőkkel, az előző évekkel azonos módon megtörténik. Az intézmények jövő évi finanszírozását véglegesen megállapodásban fogják rendezni - áll az MTA közleményében.

A jelenleg aktív akadémiai kiválósági pályázati projektek támogatása az Akadémián belül, akadémiai támogatással zavartalanul folytatódhat, az eredeti támogatói döntéseknek és futamidőknek megfelelően. Ehhez a szükséges költségvetési keretet az ITM adja az Akadémia számára - tájékoztatott az MTA.

Az akadémiai kutatóhelyeken működő Lendület-kutatócsoportok támogatásának intézményi beépülésére is a hatályos akadémiai szabályozások szerint lesz lehetőség. Az MTA által támogatott egyetemi kutatócsoportok 2019. július 1. és 2024. június 30. közötti időszakára kiírt pályázati eljárás a 2018. júniusban megjelent felhívás szerint, a tervezett támogatási keret figyelembevételével lefolytatható.

A közlemény kitér arra, hogy a megállapodások után az ITM szakértői tájékoztatást adtak az innovációs rendszer átalakításáról. Az ITM álláspontja, hogy az új rendszer bevezetését az alap- és alkalmazott kutatást végző intézmények átvilágítása és értékelése előzze meg. Ezt az állami intézmények esetében az ITM saját hatáskörben bonyolítja le, az MTA intézethálózata esetében ugyanezt az MTA-tól várja.

Az átvilágítás lefolytatása előtt az intézményi struktúrát érintő döntések nem történnek - közölte az Akadémia.

Az ITM a továbbiakban a fentiek megvalósításának módszertanáról és a megvalósítás időbeli ütemezéséről kíván tárgyalni - olvasható a közleményben.