Tizenötödik alkalommal rendezték meg az Egyetemisták Nemzetközi Matematikaversenyét július 25. és 31. között a Bulgáriában található Blagojevgrádban, ahol az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) csapat az első helyen végzett, illetve annak egyik tagja, Rácz Béla András szerezte meg az abszolút első helyezettnek járó díjat is.
A versenyen négy kontinens 38 országából 89 egyetem 283 diákja vett részt a megmérettetésen. Az egyetemek közötti rangsor elején megismétlődött a tavalyi sorrend: az ELTE végzett az élen, a Moszkvai Állami Egyetem lett a második, a teheráni Sharif Egyetem pedig a harmadik. Az egyéni verseny első helyén hármas holtverseny alakult ki az ELTE IV. éves matematikus hallgatója, Rácz Béla András, valamint a Moszkvai Állami Egyetem és a krakkói Jagelló Egyetem egy-egy diákja között.
Az ELTE-t Hablicsek Márton IV. éves, Hubai Tamás IV. éves, Pach Péter Pál IV. éves, Paulin Roland II. éves, Pongrácz András IV. éves, Rácz Béla András IV. éves és Strenner Balázs III. éves matematika szakos hallgató képviselte. Az egyéni versenyben az ELTE hallgatói közül a kiemelt I. díjas (Grand First Prize) Rácz Béla András mellett Pach Péter Pál, Paulin Roland, Pongrácz András és Strenner Balázs első díjat, Hablicsek Márton és Hubai Tamás pedig második díjat nyert. A csapatot kísérő vezető Gyenes Zoltán doktorandusz volt, az előkészületeket Keleti Tamás docens irányította.
A Szegedi Tudományegyetemről Gyenizse Gergő másodikként, Kóras Péter harmadikként zárta a versenyt. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemről Mészáros Tamás harmadik helyezett lett, Varjas Dániel pedig Dicséretet (Honorable Mentioned) kapott. Maga a verseny két napig tartott, mindkét napon 6 feladatot kaptak a diákok, melyek megoldására és leírására 5 órát vehettek igénybe, minden feladat 20 pontot ért. Bár minden feladatra született tökéletes megoldás, senki sem tudta az összes feladatot megoldani. A három győztes a 12 feladatból 11-et teljesített. A csapatok pontszámát a három legeredményesebb diák pontszámának összege adta.
(www.edupress.hu)