Sugárkárosodás biomolekuláris rendszerekben nemzetközi konferencia

Tudomány - 2008-06-16

A Magyar Tudományos Akadémia Atommagkutató Intézete (ATOMKI) a Debreceni Egyetem Tudományegyetemi Karokkal közösen rendezte meg, június 13-15. között a RADAM, azaz a Sugárkárosodás biomolekuláris rendszerekben című nemzetközi konferenciát.

A RADAM-ot a COST (European Cooperation in the field of Scientific and Technical Research – Európai Együttműködés a Tudományos és Technológiai Kutatásban) Fizikai Bizottsága indította útjára 2002-ben.

 A 4 éves futamidejű akciót 14 európai ország, köztük Magyarország ratifikálta, és 2003 novemberében indult útjára. A kutatókat, tudósokat tömörítő együttműködés fő célja azoknak az alapvető folyamatoknak és kölcsönhatásoknak a megértése, tisztázása volt, amelyek különböző sugárzások biológiai rendszerekre gyakorolt hatását meghatározzák, elsősorban a sejteken belül lezajló, molekuláris folyamatokra koncentrálva. Mindez sok szakértő többszempontú megközelítésben végzett, összehangolt munkáját igényelte.

 

Az interdiszciplináris kutatásokban a fizika, biológia és az orvostudomány képviselői egyaránt részt vesznek, hiszen az eredményeket széles körben tudják a gyakorlatban is hasznosítani, például meghatározható lehet az, hogy miképp viselkednek a vírusok alacsony sugárzás mellett.

 

Az akció 2007 novemberében hivatalosan lezárult, de a kialakult kutatóközösség úgy döntött, hogy folytatja az évente megrendezendő konferenciák hagyományát, valamint új EU pályázatokat nyújt be a témakör folytatására. A Debrecenben megrendezett RADAM konferencia az első ebben a sorban, egyben egy új pályázatot kialakító műhelymegbeszélés is. A konferenciát a volt COST akció tudományos bizottsága és a helyi szervező bizottság szervezte. Tagjai: Sulik Béla (elnök), Pálinkás József (társelnök), Csernoch László (társelnök), Bene Erika, Juhász Zoltán, Pintye Éva, Szluha Kornélia, Tőkési Károly, Vibók Ágnes.

 

A nemzetközi konferencia 60 résztvevője legfrissebb kutatásait, eredményeit mutatta be, illetve a három nap alatt 5 munkacsoportban tartottak szekcióüléseket.